Hamilton
Hamiltont egy rákos kisfiú segítette győzelemhez
Lewis Hamiltont a Spanyol Nagydíjon aratott sikerében egy nagybeteg gyermek inspirálta, akivel az interneten került kapcsolatba. Megfogalmazása szerint Harry volt a szellemi angyala.
részletekVettel: Szívességet tettem Hamiltonnak
A Ferrari német pilótája kiválóan kapta el a rajtot és néhány pillanatig meg is előzte a két Mercedest. Ezzel a manőverrel Valtteri Bottast zavarta meg jobban, ami Hamiltonnak kedvezett.
részletekVettel: Csak a Red Bull tempóját tartjuk
Óriási csalódás volt a Ferrari hétvégi tempója, nemhogy a Mercedeseket nem előzték meg, de még a dobogóról is lemaradtak, mert Max Verstappennél sem volt gyorsabb a két vörös autó.
részletekBottas: A kuplung miatt veszítettem az elején
Hihetetlen a Mercedes: zsinórban ötödik kettős sikerét érte el a csapat: Lewis Hamilton nyert, mellé pedig Valtteri Bottas és Max Verstappen állhatott fel a dobogóra a Spanyol Nagydíjon.
részletekHamilton az akkumulátor miatt volt lassabb
Valtteri Bottas óriási fölénnyel utasította maga mögé a teljes mezőnyt a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton lemaradásának mértéke pedig az akkumulátor problémájának köszönhető.
részletekAz utolsó szektor a Mercedes kincse
Valtteri Bottas látványos előnnyel verte porrá a mezőnyt, még csapattársát, Lewis Hamiltont is fölényesen győzte le. A Mercedes-pilóták és Vettel is érzi, a harmadik szektor volt a kulcs.
részletekBottasé a pole a Spanyol Nagydíjon!
A két Mercedes egy pillanatnyi reményt sem hagyott a Ferrarinak a barcelonai időmérő edzésen - a csapat finn pilótája zsinórban harmadik rajtelsőségét szerezte az idei F1-es szezonban.
részletekHamilton a leggyorsabb két piros zászló között
A Mercedest a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén sem sikerült letaszítani a tabella éléről, noha Valtteri Bottas tett némi szívességet a Ferrariknak azáltal, hogy elásta magát a kavicságyban, de így is 3. lett.
részletekBottas: Teljesen más az autó a tél óta
És ez nem biztos, hogy rossz a Mercedesnek. Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is erősnek tűnt a pénteki napot követően, és mindkettőjük szerint működnek a csapat új fejlesztései.
részletekHamilton: Leclerc dominálhatott volna Bakuban
Charles Leclerc hibázott Azerbajdzsánban az időmérőn, de Lewis Hamilton biztos benne, hogy ha nincs ez az incidens, a fiatal monacói dominálta volna a hétvégét.
részletekBottas: Nem tartunk előrébb a Ferrarinál
Eddig egyértelműen kiemelkedett a Mercedes az első négy versenyen a mezőnyből. Valtteri Bottas szerint meg is érdemlik a sikereket, de nem hinné, hogy a Ferrari ne szólna bele a harcba a továbbiakban.
részletekRosberg: Bottas rájött, hogyan győzheti le Hamiltont
2016 világbajnoka, Nico Rosberg szerint Valtteri Bottas rájött, hogyan győzheti le Lewis Hamiltont. A kulcs, hogy semmiképp sem szabad feldühíteni a britet, mert azzal extra motivációt szerezne.
részletek