DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

Hamilton

Ecclestone: Lewis már nem ugyanaz a harcos

Az F1 egykori első embere úgy látja, a jelenleg az összetett második helyén álló brit teljesíthetne jobban is idén. A 90 éves üzletember egyúttal a hétvégén debütáló sprintkvalifikációnak is beszólt.

részletek

Nem mondhatók olcsónak Hamilton ruhái

A Mercedes világbajnoka nagy rajongója a divatnak, az utóbbi időben pedig egyre feltűnőbb szettekben jelenik meg a paddock területén. Most az is kiderült, mennyit érnek a legújabb darabok.

részletek

Coulthard: Hamilton már jól viseli a vereséget

A hétszeres világbajnokon már nem érződik az az ingerlékenység, mint akkoriban, mikor Nico Rosbergtől kikapott. Az ex-F1-es szerint Max Verstappen idei szereplése hosszabbította meg a brit pályafutását 2023-ig.

részletek

Összetart Hamilton, Russell és Norris

Nagy-Britanniát jelenleg három versenyző képviseli az F1-ben, és bár sokszor elhangzik, hogy „ez verseny, nem teadélután”, mégis oda-vissza adják egymásnak a dicséreteket.

részletek

Hamilton: Hagyják Bottast dolgozni!

A hétszeres világbajnok szerint a finn versenyzőnél jobb csapattársa még sosem volt. Ketten tökéletes párost alkotnak, ezért azt szeretné, ha békén hagynák Bottast.

részletek

„Ezért írt alá még két évre Hamilton”

Jenson Button szerint a világbajnok élvezi a pályán való csatározást Max Verstappennel és izgalmas számára ez a küzdelem - Button még nem írná le a Mercedest és Hamiltont, főleg nem Silverstone-ban.

részletek

Grand Slam: Verstappen elit klubban

Sorozatban harmadik győzelmét aratta Max Verstappen Ausztriában, 32 pontra növelve előnyét az összetettben Lewis Hamiltonnal szemben. De a győzelem mellett egy illusztris klub tagja is lett a holland, többek között a brithez csatlakozva: a Grand Slam győztesekhez. A történelem során mindössze 25 versenyző volt képes elérni, hogy az első rajthely után, a versenyt végig vezetve nyerjen, és közben övé legyen a versenyben futott leggyorsabb kör is. A Formula1.com gyűjtése alapján nézzük, Maxen kívül kiknek sikerült még ez a bravúr.

részletek

Vasseur: Hamilton soha nem fogja feladni

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur Lewis Hamilton és Max Verstappen végső győzelme mellett is felsorakoztatott néhány érvet, de szerinte a valódi csata a Red Bull és a Mercedes közt zajlik.

részletek

Hamilton leszólta a sprintfutamot, Ross Brawn szépít

Vonatozást vár az új koncepció silverstone-i debütálásán a hétszeres világbajnok. Válaszul az F1 sportfőnöke is megszólalt: ő arra számít, a pilóták nem fogják visszafogni magukat, hiszen még bevásárlókocsikkal is képesek lennének versenyezni egymással.

részletek

Russell: Lewis olyan, mint a jó bor

George Russell örül annak, hogy Lewis Hamilton maradt az F1-ben, mert szerinte jót tesz a sportágnak, ő maga pedig a legjobbak ellen szeretne csatázni.

részletek

Brundle: Nem lepne meg Russell szerződtetése

A korábbi F1-es pilóta úgy véli, teljesen kézenfekvő döntés lenne, ha a Mercedes szerződtetné a Williams fiatal tehetségét és ezt már a Brit Nagydíjon bejelentenék.

részletek

„Nem lesz túl izgalmas” – Hamilton a sprintfutamról

A hétszeres világbajnok hazájában tartják meg az első sprintkvalifikációt, de brit nem túl lelkes: vonatozást vár, a pole-pozíciós statisztikákban történő változás pedig nem izgatja.

részletek