Haas
Mazepin most próbálta betartani az egyezséget, de nem sikerült
Amióta tudomást szerzett az időmérőre vonatkozó hallgatólagos megállapodásról, a Haas újonca igyekszik tiszteletben tartani: a barcelonai Q1-ben azonban egyszerűen nem lehetett. Láthatatlanná sajnos nem tud válni – védekezik az orosz.
részletekSteiner: Mazepin jobban küzd az autóval
A Haas F1-es csapatvezetője szerint az orosznak jobban meggyűlik a baja a 2021-es konstrukció instabilitásával, mint szintén újonc csapattársának, Mick Schumachernek.
részletekBrawn: Schumacher máris megmutatta, mire képes
Michael Schumacherrel és Jean Todttal óriási triót alkotott Ross Brawn a Ferrarinál, most pedig a hétszeres világbajnok legenda fiát kísérheti nyomon. Eddig tetszik Brawnnak, amit lát a kis Schumachertől.
részletekHaas: Mazepin bocsánatot kért
Hajmeresztő pillanat volt a Portugál Nagydíjat éppen vezető Sergio Perez számára, mikor a lekörözött Nyikita Mazepin ráhúzta a kormányt. Günther Steiner versenyzőjét mentette: túl későn kapta meg a kék zászlót, a csapat is rádiózhatott volna, a manőverben pedig nem volt szándékosság.
részletekLauda legendás mondása doppingolja Mazepint
Niki Lauda egyik legendás mondásával doppingolja magát az F1-es mezőny rosszfiúja, Nyikita Mazepin, aki a Haas-főnök Günther Steiner szerint hamarosan felveszi a versenyt Mick Schumacherrel.
részletek„Mick szeretné, ha az apja büszke lenne rá”
Günther Steinert továbbra is lenyűgözi az újonc Schumacher munkamorálja. A Haas F1-es csapatfőnöke arról is beszélt, milyen két eltérő karaktert kezelni a német és Mazepin személyében.
részletekMazepin: Schumacher a Ferrari miatt előnyben van
Az eddig inkább balhéiról hírhedtté vált Nyikita Mazepin szerint egyértelmű, hogy a Ferrari extra támogatása miatt jobb nála Mick Schumacher, ő ugyanis minden téren hátrányból indul csapattársához képest.
részletekSteiner: Csodálatra méltó Schumacher lelkesedése
Nem győzte dicsérni főnöke a fiatal német újonc hozzáállását: hiába szerepel a sereghajtó csapatnál, a hétszeres F1-es világbajnok fia így is teljes erőbedobással dolgozik a Haasnál.
részletekMazepint meglepték az F1 viselkedési normái
Az orosz újonc élete második F1-es hétvégéjén másodszor okozott fejfájást ellenfeleinek, amikor nem a hallgatólagos megállapodások szerint viselkedett, csak magával foglalkozott.
részletekSchumacher: Azt játszom, hogy Latifi az első, és el kell kapnom
A Haas újonca, Mick Schumacher elárulta, szinte kínzás számára uralkodó Formula-2-es bajnokként a Formula-1 sereghajtói között körözni, ezért az első helyért folyó csatákba képzel magát a nagydíjakon.
részletekMazepin: Latifi felizgatta magát a kicsúszásán, ezért jött nekem utána
Az eddig eltelt időszak alapján kijelenthető, hogy Nyikita Mazepin személyében megérkezett a Formula-1-be a sportág új Maldonadója. Ám vasárnapi ütközésében ezúttal teljesen vétlen volt az orosz.
részletekMazepin: Fontos, hogy elkapjam a ritmust
Nyikita Mazepin már az F1-es szezon kezdete előtt össztűz alá került nyúlkálós botránya és az orosz zászló körül kialakult helyzet miatt. Aztán Szahírban önmaga rontotta tovább megítélését.
részletek