Grosjean
Steiner: Jó napjain Grosjean a legjobbak közé tartozott
A Haas F1-es csapatfőnöke is elismerte, hogy voltak buta hibái a franciának, ugyanakkor a tempójához és a tehetségéhez nem férhetett kétség. Azzal is bátor döntést hozott, amikor hozzájuk igazolt.
részletekGrosjean: Túl sok volt a pilótáknak a rengeteg ismétlés
A bahreini baleset elszenvedője részben egyetért Daniel Ricciardóékkal, akik szerint nem kellett volna olyan sokszor visszajátszani a felvételeket, de a francia versenyző megérti a másik oldalt is.
részletek„Kevesen rendelkeznek ilyen nyers tempóval”
Bár sokak szemében Romain Grosjean egy feledhető F1-es pilóta volt, a versenymérnöke szerint kiemelkedően jó ösztönös képességekkel rendelkezett, csak ezt egyéb tulajdonságai elhomályosították.
részletekGrosjean: Futamokat nyertem volna
Az F1-ből tavaly kiszorult francia pilóta úgy érzi, karrierjében sokkal több volt a dobogós helyezéseinél, csak ehhez nem rendelkezett megfelelő autóval. A jövőjéről is ejtett néhány szót.
részletekGrosjean virtuálisan már visszatért a versenypályákra
Egy hónappal horrorisztikus bahreini bukása után először ült szimulátorba a francia, aki elmondta: megégett bal kezével még mindig nem mindent tud tökéletesen megcsinálni.
részletekGrosjean: A történetem többet érhet, mint egy vb-cím
Bár lassan meggyógyulnak sérülései, Romain Grosjean nem akarja teljesen maga mögött hagyni bahreini horrorbalesetét. Szeretné megtalálni annak okát, miért maradt éber a becsapódás után, ezzel segítve az autósport biztonsági szintjének további javítását.
részletekA pilóták is megszavazták az idei tíz legjobbat
A csapatvezetők után maguk a versenyzők is kiválasztották, szerintük kik nyújtották idén a legerősebb teljesítményt közülük: az első két helyen ugyanaz a két pilóta végzett mindkét listán.
részletekPlooij: Mazepin egy őrült
A holland újságíró, Jack Plooij elmondta, milyen érzés volt a helyszínen megélni Romain Grosjean elképesztő balesetét, miközben azt is fejtegette, hogyan indul majd szerinte Nyikita Mazepin karrierje.
részletek„A hibák elvonták a figyelmet Grosjean tempójáról”
Jelenlegi és egykori csapattársai is méltatták az F1-től verseny nélkül búcsúzó franciát: Magnussen és Raikkönen is főként az egykörös gyorsaságát emelték ki a többszörös dobogósnak.
részletekGrosjean hazautazik, kihagyja az idényzárót
A Haas bejelentette, hogy a múlt héten hatalmas balesetet szenvedő francia nem vesz részt a jövő hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon, amelyen így ismét Pietro Fittipaldi kap lehetőséget.
részletekElemzés: Megmentette vagy veszélybe sodorta Grosjean életét a halo?
Bevezetése óta a halónak múlt hétvégén kellett először valóban megmérkőznie a halállal. Sikerrel vette az akadályt, és ennek egy pilóta köszönheti most az életét. Mégsem szabad elégedetten hátradőlni, hiszen az elvitathatatlan érdemei mellett az is kiderült, hogy bizonyos helyzetekben tényleg tud veszélyes is lenni. Az alábbi vendégcikk ezt a témakört járja körül.
részletekGrosjean részletesen elmondta, hogyan menekült meg
Néhány nappal horrorisztikus balesete után hihetetlen részletességgel mesélte el a megmenekülése 28 másodpercét a Haas F1-es pilótája, aki egy ponton már elkönyvelte, hogy meg fog halni.
részletek