DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Grosjean versenyezni akar, de nem az F1-ben

Kurtán-furcsán búcsúzott bahreini balesete után a száguldó cirkusztól a francia, de nem bánta meg, hogy nem indult a szezonzárón. Egy szerepkört azért így is megtart az F1-en belül.

Romain Grosjean számára a horrorisztikus bahreini balesete lett az utolsó Formula-1-es pillanata, hiszen utána már sem a Szahíri, sem az Abu Dhabi Nagydíjon nem állt rajthoz kezének égési sérülései miatt. A Haastól öt, az F1-től pedig egy évtized után búcsúzó francia ugyanakkor nem bánja, hogy nem tudott elindulni a szezon utolsó versenyein:

grosjean-dppi



„Nem, egyáltalán nem bánom, mivel enyém volt a végső döntés, hogy nem utazom el Abu Dhabiba” – nyilatkozta Grosjean az Outest France lapnak. „Pont mielőtt elmentem volna az orvoshoz, hogy megnézzük, tudok-e versenyezni, ráeszméltem, hogy nem tudok. Meghoztam a magam döntését, ő csak megerősítette az érzéseimet. Ha a saját döntésedről van szó, akkor könnyebben elfogadod.”

A pilóta úgy érzi, ezzel végleg véget ért F1-es karrierje, mivel nem akar csak azért visszatérni, hogy mezőnytöltelék legyen: „Versenyzői szempontból szerintem vége. Nem akarok csak azért visszatérni, hogy visszatérjek, az nem érdekel. Ha pedig megnézzük a rajtrácsot, láthatjuk, hogy a jó ülések mind foglaltak. Nem igazán érdekel a visszatérés. Ugyanakkor megtartok egy apró szerepkört a GPDA-ban, továbbra is részt fogok venni az értekezleteken, mert az olyasmi, ami nagyon közel áll a szívemhez.”

Arra a felvetésre, hogy esetleg tv-s szakértőként vagy egy versenyző menedzsereként látjuk-e majd az F1-es pályák mellett, így felelt: „Nem igazán gondolkodtam ezen, és pillanatnyilag nem is igazán vonz. De persze az ostobák nem gondolják meg magukat! Jobban érdekel, hogy egy új fejezetet kezdjek a pályafutásomban. Amit szeretek, az a versenyzés, úgyhogy azt szeretném folytatni” – fogalmazott Grosjean, aki a híresztelések szerint közel áll ahhoz, hogy az IndyCarban kössön ki a Dale Coyne Racing színeiben.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: