FormulaE
Jönnek az épített pályák a Formula-E-be
Frissítette mindeddig egyetlen helyszínből álló idei versenynaptárát a Formula-E, amely ismét tele van járványkompromisszumokkal. Párizs nem lesz, de Valencia és Róma ePrix igen, utóbbi még az is lehet, hogy Vallelungában.
részletekMegint kezdődik: Nem lesz FE-nyitány januárban
Már javában készült a Formula-E első világbajnoki szezonjának január közepi szezonkezdésére, a koronavírus új mutációja azonban közbeszólt és megölte a bulit. Bizonytalan, mikor indulhat a bajnokság.
részletekAz ABB technológiája garancia arra, hogy a Formula-E világbajnokság soha „ne kerüljön le a műsorról”
Idén is felzúgtak a motorok az ABB FIA Formula-E világbajnokságon, hiszen a 7. idény kezdetén mind a 12 csapat rajthoz állt a spanyolországi Valenciában 2020. november 28. és december 1. között megrendezett tesztversenyeken.
részletekCovidra készülve: Már 2021-re is variál naptárán a Formula-E
Halasztás és versenyduplázás – szinte minden bajnokság kapcsán megismerkedhettünk ezekkel a fogalmakkal 2020-ban, az elektromos széria pedig friss bejelentésével jelzi, hogy a következő évben is hasonlókra készül.
részletekVáratlan: Massa elhagyja csapatát a Formula-E-ben
Két év után távozik a Venturitól Felipe Massa, az el nem ért célkitűzésekre utalva indoklásában. A hír mindenféle előzetes bejelentés nélkül, pár perccel az FE szezonzárójának leintését követően érkezett.
részletekVandoorne nyert, a Mercedes a Formula-E-ben is felért a csúcsra
Az újonc Mercedes a Formula-E szezonzáróján szerezte meg első győzelmét a sorozatban: Stoffel Vandoorne a pole-ból nyert, Nyck de Vries a hajrában biztosította be a kettős diadalt.
részletekDa Costa: A Red Bull karolt fel, amikor majdnem feladtam
Antonio Felix da Costa Formula-E-ben szerzett bajnoki címét az előzmények teszik igazán romantikussá: a portugálnak nehéz útja volt a sikerekig, de végre korábbi lekörözői gratulálnak neki a dobogón.
részletekBerlin 4.: A könnyeivel küszködő da Costa a Formula-E új bajnoka
Végig csak tizedek választották el egymástól az élen a DS Techeetah és a Nissan versenyzőit a Formula-E negyedik berlini versenyén, és még az eső is megérkezett, de semmi nem akadályozhatta meg Antonio Felix da Costát, hogy a sport csúcsára érjen.
részletekBerlin 2.: Da Costa megállíthatatlan, de Vandoorne a nap embere
Mamutléptekkel halad első bajnoki címe felé a Formula-E-ben Antonio Felix da Costa, aki a második berlini futamon is mindenkit lerázott magáról a hajrában, így nyert Sebastien Buemi és Lucas di Grassi előtt.
részletekBerlin 1.: Da Costa túlélte az őrületet és nyert Lotterer előtt
A sokáig kettős DS Techeetah-győzelemnek kinéző első berlini futam kavarodásba torkollott, de a pole-pozíciós Antonio Felix da Costa mindebből kimaradt és tovább növelte pontelőnyét.
részletekFormula-E újratöltve: 9 nap, 6 futam, 3 pálya, 1 bajnok
Úgy folytatódik a következő napokban a Formula-E, ahogy még soha semmi: a szezon több mint fele 9 nap alatt három különböző pályán. Mindenki bajnokesélyes, és senki nem lehet biztos semmiben!
részletekBird a Jaguarhoz igazol, Japán sztárja érkezik a helyére
A Formula-E egyik legfőbb karaktere vált csapatot jövőre, Sam Bird ugyanis hat év együttműködés után elhagyja a Virgint. Helyére egy új-zélandi fiatalt jelenthetnek be, aki Japánban csinált magának karriert.
részletek