DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Vandoorne nyert, a Mercedes a Formula-E-ben is felért a csúcsra

Az újonc Mercedes a Formula-E szezonzáróján szerezte meg első győzelmét a sorozatban: Stoffel Vandoorne a pole-ból nyert, Nyck de Vries a hajrában biztosította be a kettős diadalt.

A Mercedes első pole-pozíciójával gazdálkodhatott debütálószezonja utolsó versenyén, Stoffel Vandoorne rajtolt ugyanis a pole-ból Sebastien Buemi Nissanja, René Rast Audija és Nyck de Vries másik Mercedesének kíséretében. A start, mint azt Berlinben az előző öt futam során megszokhattuk, ezúttal is drámamentesen lezajlott, az első hármas a helyezését megtartva lassan kissé el is szakadt a Rast vezette üldözőktől.

A folytatásban így a főszerepet a két Mercedes és az általuk szendvicsbe fogott Nissan játszotta, és érdekes módon ők voltak azok is, akik a legkorábban felhasználták két támadó módjukat is egymás kitaktikázásának reményében. Bár ezek során de Vries mindkétszer Buemi elé került, a svájci pár körrel később véget érő támadó módjával mindkétszer vissza is tudott állni a második helyre.

vandoorne_1



A friss bajnok, Antonio Felix da Costa és a tabella verseny előtti élmezőnye az időmérős korai kihajtás folyományaként mind a mezőny második feléből indultak, így számukra a felzárkózásról szólt a verseny. Lucas di Grassi, Jean-Eric Vergne és az eddig rémes berlini versenyeket futó Sam Bird voltak a nap legnagyobb felzárkózói, akik erős pontszerző helyeken kötöttek ki a hajrára. 

A futam fő tétje az egyéni bajnokság második helye volt, amit a da Costa mögötti tabella óriási tumultusában többen is birtokoltak a berlini versenyek során, és győzelmével most Vandoorne-nak is volt esélye oda felugrani, ha a többiek helyezése számára kedvezően alakul. 

Az élen két perccel a háromnegyed órás versenyidő lejárta előtt módosult ismét az állóvíz, amikor az autója energiájával kicsit jobban gazdálkodó de Vries elment Buemi mellett, előállítva ezzel a kettős Mercedes-vezetést.

De Vries az utolsó körökben még Vandoorne-ra is elkezdett zárkózni, de a két csapattárs már nem bocsátkozott harcba egymással, így bejöttek az első két helyen, a Mercedes pedig első Formula-E-szezonjának fináléján megszerezte első győzelmét a sorozatban, ráadásul kettős diadallal! A belga versenyző először nyert, a tavalyi F2-es bajnok holland pedig először lett dobogós. Az itt is feketére festett Ezüst Nyilak ezzel az ötödikről a harmadik helyre katapultáltak előre a bajnoki tabella végelszámolására a DS Techeetah és a Nissan mögé, Vandoorne-nak pedig meglett az egyéni második hely da Costa mögött.

Buemi lett még dobogós, mögötte a szinte végig a negyedik helyen haladó Rast végzett, majd Robin Frijns defekt miatti visszaesése után Bird, di Grassi és Vergne következett a célban. 

Ezzel véget ért a hatodik szezon és ez az őrült berlini kilenc nap a Formula-E számára. Az utolsó két futam már nem a bajnokokról szólt, de ne feledjük, a DS Techeetah és da Costa már vasárnap bebiztosították a két címet, ebben a szezonban ugyanis összességében kiemelkedtek a mezőnyből.

 

A hatodik berlini verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány Kör
1 Stoffel Vandoorne Mercedes 47:22.107 36
2 Nyck de Vries Mercedes 1.340 36
3 Sébastien Buemi Nissan 2.841 36
4 René Rast Audi 3.580 36
5 Sam Bird Virgin 8.710 36
6 Lucas di Grassi Audi 11.593 36
7 Jean-Éric Vergne DS 12.895 36
8 Alex Lynn Mahindra 14.719 36
9 Antonio Felix da Costa DS 15.304 36
10 Edoardo Mortara Venturi 16.154 36
11 Mitch Evans Jaguar 16.348 36
12 Max Guenther BMW 17.798 36
13 Alexander Sims BMW 22.229 36
14 André Lotterer Porsche 23.893 36
15 Neel Jani Porsche 24.888 36
16 Felipe Massa Venturi 25.577 36
17 Tom Blomqvist Jaguar 25.992 36
18 Jerome d'Ambrosio Mahindra 30.485 36
19 Sergio Sette Câmara Penske 31.453 36
20 Daniel Abt NIO 38.071 36
21 Oliver Turvey NIO 39.694 36
22 Nico Müller Penske 1:11.178 36
- Robin Frijns Virgin - 33
- Oliver Rowland Nissan - 25

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: