DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Formula-E

Covidra készülve: Már 2021-re is variál naptárán a Formula-E

Halasztás és versenyduplázás – szinte minden bajnokság kapcsán megismerkedhettünk ezekkel a fogalmakkal 2020-ban, az elektromos széria pedig friss bejelentésével jelzi, hogy a következő évben is hasonlókra készül.

Már júniusban kiadták a Formula-E 2020/21-es névre keresztelt, de csak 2021-ben zajló szezonjának versenynaptárát, ez a hosszú idő viszont nemcsak a rákészülésre, hanem a módosítgatásokra is elegendő. Az FIA által kiadott közlemény értelmében ugyanis két állomást máris határozatlan dátummal kivettek, „elhalasztottak” a jövő évi menetrendben, a szezonnyitó helyszínéhez pedig hozzáadtak egy újabb versenyt – pont, mintha a koronavírus-járvány további tombolásától tartanának.

03420006_203



Az FE hetedik szezonja január 16-án, Chile fővárosában startolna, és a tervek szerint ez továbbra is így lesz, most viszont vasárnapra, 17-ére beszúrtak egy második Santiago ePrix-t is. „Cserébe” a következő helyszínt, a február 13-i mexikóvárosi fordulót elhalasztották, azt biztosan nem fogják megtartani azon a napon, így a szezon második állomása Szaúd-Arábia lesz, ahol a Dirija ePrix-ből is kettőt bonyolítanak le egymást követő napokon, de ez az eredeti terv szerint is így volt.  Az ezt követő, március 13-i Sanya ePrix mellől azonban szintén kivették a dátumot – a fennforgás tavaly is a kínai futam halasztásával kezdődött, és a helyzet a jelek szerint még egy évvel később sem fogja lehetővé tenni a futamrendezést. 

A 2021-es szezon harmadik helyszíne – ötödik futama – a jelenlegi tervek szerint Róma lenne, ezt és a további fordulókat egyelőre érintetlenül hagyta az FIA és a Formula-E. 

Bár a közlemény egy szóval sem tesz említést a koronavírusról, a dokumentum zárósorai beszédesek:

„Arra koncentrálunk, hogy a lehető legtöbb házigazdaként szolgáló városunkban versenyezni tudjunk, olyannyira tartva magunkat a tervezett és korábban kiadott versenynaptárhoz, amennyire csak lehet. Minden döntéshozásnál a Formula-E közösségének egészségét és biztonságát tartjuk előtérben, beleértve a csapatokat, a gyártókat, a szponzorokat, a versenyzőket, a nézőket és a fogadóváros lakosságát. A következő versenyeket 2021 elején erősítjük meg” – írják az FIA oldalán.

A Formula-E a járvány szorításában emlékezetes módját választotta előző, 2019/20-as szezonjának lezárására, amikor kilenc nap alatt hat futamot bonyolított le ugyanazon a helyszínen, Berlinben. Talán 2021-ben már nem lesz szükség ilyen drasztikus lépésekre, hiszen a sorozatok egyre inkább megtanulták, hogyan kezeljék a megváltozott körülményeket a koronavírus-érában – noha az FE kényesebb helyzetben van, mint a többi sorozat, hiszen nem a városoktól távol, elszeparálódva, hanem azok utcáin bonyolítja versenyeit.

 

A Formula-E frissített versenynaptára:

2021. január 16. Chile Santiago
2021. január 17. Chile Santiago
2021. február 26. Szaúd-Arábia Dirija
2021. február 27. Szaúd-Arábia Dirija
2021. április 10. Olaszország Róma
2021. április 24. Franciaország Párizs
2021. május 8. Monaco Monaco
2021. május 23. Dél-Korea Szöul
2021. június 19. Németország Berlin
2021. július 10. USA New York
2021. július 24. Nagy-Britannia London
2021. július 25. Nagy-Britannia London

Elhalasztva:

??? Mexikó Mexikóváros
??? Kína Sanya

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: