Ferrari
Másodszor is ugyanabba a hibába esik a Ferrari?
Silverstone-ban is ugyanazt a gumistratégiát követte a Ferrari, amit a Red Bull Ringen, s amelynek döntő szerepe volt abban, hogy Charles Leclerc elveszítette a futamgyőzelmet. Noha a paddock-közvélemény értetlenkedve fogadta ezt, a vörösök kiállnak amellett, hogy jól döntöttek.
részletekVettel: Nem tudtam kihozni az autóból a maximumot
Amíg Charles Leclerc a pole-pozícióért is harcban állt az utolsó pillanatig, addig Sebastian Vettel majdnem héttizedes hátrányban végzett Valtteri Bottashoz képest és csak a 6. helyet érte el.
részletekLeclerc: Tényleg lágy gumin akartunk rajtolni
Nem taktikai hiba volt, hogy a Q2-ben a lágyabb gumikeveréken hajszállal megjavította saját körét – mondta el Charles Leclerc a Brit Nagydíj időmérőjét követően. A cél az, hogy a rajtnál elkapja a Mercedeseket.
részletekFerrari 1-2 a harmadik silverstone-i edzésen
Noha sokáig egy autót sem láttunk a pályán, a második felére izgalmassá vált az időmérő előtti utolsó F1-es gyakorlás: Charles Leclerc és Sebastian Vettel első és második helye révén a Ferrari várhatja lélektani előnyből a kvalifikációt.
részletekMcLaren: Nem gátolnánk Alonsót, hogy más csapattal térjen vissza
A McLaren a héten bejelentette, hogy a Sainz-Norris párossal folytatja a jövő évben is. Fernando Alonsóval sem szakítottak, de ha a spanyol más csapattal kíván visszatérni, nyugodtan megteheti.
részletekHamilton: A Ferrari még jócskán gyorsulni fog
A két Mercedes a második szabadedzésen gyorsabbnak tűnt a vörös autóknál, de Lewis Hamilton figyelmeztetett, hogy a Ferrari az utóbbi időben szombatra mindig alaposan felgyorsul.
részletekRejtélyes jelenséget produkál a Ferrari autója Silverstone-ban
Küzdelmes versenyszimulációk és jelentős gumikopás a mérlege a Ferrari istállójának a Brit Nagydíj pénteki napján. Az autó egyelőre messze nem ideálisan működik, ráadásul szokatlanul is viselkedik.
részletekSajtó: Illegális bevándorlók a Ferrari kamionjában
A Brit Nagydíjra érkező kamionok egyikében a hírek szerint potyautasokra bukkant a Ferrari. Óriási valószínűséggel ismét Calais-ben jutottak a járműre a bevándorlók, néhány éve a Pirelli járt így.
részletekRicciardo: Vettel frusztrált a Ferrarinál, mint én tavaly a Red Bullnál
Daniel Ricciardo egyértelmű párhuzamot lát Sebastian Vettel mostani és saját egy évvel ezelőtti helyzete között. A pilóta frusztráltnak és védtelennek érzi magát, ezért távozott az ausztrál a bikáktól.
részletekVettel még hisz a bajnoki címben
Bár idén még egyetlen futamot sem nyert a Ferrari F1-es csapata, Sebastian Vettel úgy érzi, a világbajnoki címről még korai lenne lemondani. A következő futamokat kritikusnak tartja.
részletekVettel: Silverstone az egyik legmenőbb pálya
Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája különleges pályaként írta le Silverstone-t, ahol szerinte mindenki szeret versenyezni. Tavaly nyerni tudott Angliában, idén már nehezebb dolga lesz.
részletekFerrari: Vettel nagyon fontos számunkra
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto türelemre intette a rajongókat, miután szerinte az idei autójuk egyelőre még nincs a Mercedes szintjén. Vettel pedig nagyon fontos tagja a csapatnak.
részletek