DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Ferrarinál végre beválnak az új fejlesztések

Magyarországra is frissített alkatrészeket hozott a Scuderia és egyelőre Vettel és Leclerc is úgy érzi, beválnak az újítások. Nem mentek rá még a köridőre, nagyon fontos lesz a harmadik edzés.

A vörös istálló azon dolgozik, hogy minél előbb visszaszerezze legalább a második helyet az erősorrendben, az utóbbi hetekben ugyanis a Red Bull-Honda olyan mértékben lépett előre, hogy sok szakember szerint már a Scuderia előtt jár. Mattia Binotto csapatfőnök a napokban maga is elismerte, hogy a bikák utolérték őket.

A pénteki időjárás alaposan rányomta bélyegét a csapatok lehetőségeire, a Ferrari is sokkal többet lett volna pályán, de a délutáni eső pont olyannak bizonyult, hogy sem az átmeneti esőgumival, sem a slickekkel nem lehetett rajta jól menni. A négyszeres világbajnok és fiatal csapattársa mindenesetre bizakodó a tapasztalatok tükrében.

Mindkét pilóta úgy érzi, az új fejlesztések jól működnek


„A délelőtti edzés nem volt rossz, de biztos vagyok abban, hogy még nagyon sokat fejlődhetünk. Az első edzésen futott leggyorsabb körömben közel sem hoztuk ki az autóban rejlő teljes potenciált. Nem is a legjobb köridőre mentünk rá, hanem azt akartuk elérni, hogy jó érzés legyen vezetni az autót és úgy vélem, ebben nagyot léptünk előre. A szombati napot így is meg kell várnunk, hogy pontosan megmondhassuk, hol állunk, tudjuk, hogy sok munka vár még ránk” – nyilatkozta Sebastian Vettel a pénteki szabadedzéseket követően.

„A délutáni gyakorlásról túl sokat nem lehet mondani, egyelőre kicsit nehéz megítélni az aerodinamikai fejlesztéseink hatékonyságát, de azt elmondhatom, hogy úgy működnek, ahogy azt vártuk” – mutatott rá a négyszeres világbajnok.

„Elég nehéz nap volt, változó időjárási körülményekkel szembesültünk, az első edzés nagyrészt száraz volt, a második meg inkább esős. Az autó egyensúlyát egyelőre nem leltük meg, ez lesz a legfontosabb feladatunk szombaton, hogy ebben előrelépjünk” – magyarázta Charles Leclerc.

„Úgy vélem, esőben kicsit jobban mentem, érdekes lesz megnézni, milyenek lesznek a körülmények az időmérő edzésen. Az első két szabadedzésen új elemeket teszteltünk az autón, amelyek azt hozták, amire számítottunk. Remélhetőleg, valóban nagy előrelépést sikerült elérnünk” – fogalmazott Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: