Ferrari
Leclerc: Túl sokat beszélünk a hibáimról
A Ferrari pilótája nagyon elégedett a szezonjával, szerinte ennyi hiba minden ilyen hosszú idény során előfordul, bár tudja, hogy túl mohó volt Franciaországban és Imolában.
részletekSainz akár az Audinál is kiköthet 2026-tól
Elárult néhány részletet a háttérben zajló munkálatokról az Audi projektmenedzsere. Adam Baker, röviden arról is beszélt, melyik pilótával dolgoznának szívesen a jövőben.
részletekA Ferrari jövőre ismét szintet ugrana
A korlátozott tesztelési lehetőségek miatt pedig innentől az utolsó néhány versenyhétvégét a jövő évi fejlesztések oltárán áldozza fel a Scuderia. A Red Bull mellett a Mercedest is le akarják győzni.
részletekEddig titkolta Sainz, hogyan javult fel 2022-ben
A spanyol versenyző korábban szándékosan nem beszélt róla, de most elárulta: idei formajavulása mögött az áll, hogy teljesen megváltoztatta vezetési stílusát. A különbséget Kanadától kezdte érezni – ami a Leclerc-hez viszonyított teljesítményben is megnyilvánult.
részletekSainzt meglepte a Red Bull idei költekezése
A Ferrari versenyzője szerint ő és csapata is csodálkozott azon, hogy a Red Bull mennyit tudott fejleszteni az autóján, annak ellenére, hogy költséglimit van érvényben.
részletekLeclerc lehet a jövő bajnoka Verstappen menedzsere szerint
Nem írná le a Ferrarit és monacói pilótáját a címvédő menedzsere. Raymond Vermeulen úgy látja, egy megfelelő csomaggal Charles Leclerc könnyedén világbajnok lehet a közeljövőben.
részletekBerger a szezonnyitó előtt megmondta, a Red Bull lesz a legjobb
Sokan sokféle jóslásba bocsátkoznak az évad eleji tesztek idején. Gerhard Berger viszont kiválóan megérezte, hogy a Red Bull utolérhetetlen lesz idén, Alesi pedig a Ferrari feltámadását jósolta.
részletekSainz jövőre az elejétől harcba szállna a vb-ért
A spanyol nem akarja, hogy ha ismét jó autóval rukkol elő a Ferrari, akkor megint elszúrja a szezon kezdetét. Arról is beszélt, hogy a nyolcévnyi rutinja ellenére is még mindig tanul az F1-ben.
részletekA Ferrari esélyeit csinálták ki az évközbeni szabálymódosítgatások?
Bár a csapatfőnök még néhány napja is igyekezett cáfolni, hogy a Belga Nagydíjtól életbe lépett, szigorított technikai direktíva miatt estek vissza a vörös autók, egyre inkább úgy tűnik, így történt.
részletekSainz: Kritizáltak, mert megérkeztem a csatába
Frusztrálónak nevezte a Ferrari spanyolja, hogy először azért kapott kritikákat, mert nem tudta felvenni a versenyt csapattársával, majd amikor feljavult, akkor már nem látták ott szívesen.
részletekNem hoz több fejlesztést idén a Ferrari
A Japánban bevetett módosított padlólemez volt az utolsó újítás, amit láthattunk az F1-75-ösön: a döntésnek elsősorban anyagi okai vannak, a Scuderia pedig szeretne már a jövő évre fókuszálni.
részletekVilleneuve: Paul Ricard döntőnek bizonyult
1997 világbajnoka szerint gyakorlatilag már a nyáron eldőlt a bajnoki címért folytatott harc. Jacques Villeneuve úgy érzi, a Ferrari baklövései Charles Leclerc-re is átszálltak.
részletek