DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Haas a jövőben kevésbé függne a Ferraritól

Günther Steiner elárulta: már korábban is voltak terveik a nagyobb függetlenség kialakítására, azonban a világjárvány megakadályozta ezen törekvéseiket.

Az F1 világában korábban teljesen megszokott volt, hogy a kisebb csapatok egy másik istállótól vásárolt korábbi évjáratú autóval álltak fel a rajtrácsra, napjainkban azonban az FIA szabályzata szigorúan tiltja az úgynevezett „listázott alkatrészekre” vonatkozó információmegosztást a csapatok között. Ezek azok a komponensek, amelyeket az istállóknak kötelezően saját maguknak kell megtervezniük, és erre faragott rá három éve a Racing Point, amikor a rózsaszín Mercedesként aposztrofált RP20-as konstrukció fékhűtőiről kiderült, hogy azok valójában is a Mercedes 2019-es tervei alapján készültek, noha akkorra már azokra az elemekre is kiterjedt a megosztási tilalom. Bár a kategorizálás némileg bonyolultabbá vált az évek során, a szabályzat továbbra is lehetővé teszi, hogy a csapatok külső forrásból szerezzenek be bizonyos alkatrészeket, az F1-be 2016-ban megérkező Haas pedig a mezőnyben egyedülálló módon erre az engedményre építette működési modelljét, a lehető legtöbb alkatrészt vásárolva egy másik istállótól, esetükben a Ferraritól.

A két csapat közötti együttműködés mára olyan mértékben terjedt ki, hogy a Haas mérnökei a Ferrari maranellói főhadiszállásán is saját irodával rendelkeznek. Az amerikaiak csapatfőnöke, Günther Steiner azonban az Auto Motor und Sportnak adott interjújában némileg meglepő módon elárulta, hogy a jövőben szeretnének nagyobb függetlenségre szert tenni. „Képesek vagyunk arra, hogy függetlenebbé váljunk, mert egyedül is ki tudunk fejleszteni egy váltót vagy egy felfüggesztést. Először 2018-ban merült fel bennünk ez az ötlet, én pedig össze is állítottam egy akciótervet. Ez alapján néhány éven belül el kellett volna érnünk a kitűzött célokat, de aztán 2020-ban kitört a pandémia, ami megakadályozott minket ebben” – magyarázta az olasz csapatfőnök.



Emlékezhetünk, hogy akkoriban a Haas fennállása is veszélyben forgott a kieső bevételek miatt, így egyenesen öngyilkosság lett volna részükről megválni a Ferrari támogatásától, míg a költségvetésben keletkezett hiányt a Nyikita Mazepin és Mick Schumacher által hozott szponzormilliókkal próbálták betömködni. A világ azóta nagyot fordult az amerikaiakkal, a MoneyGram érkezésével ugyanis stabil anyagi körülmények között készülhetnek a 2023-as szezonra, Steinerék pedig továbbra sem tettek le elképzelésükről. „Most azon morfondírozunk, hogyan válhatnánk némileg függetlenebbé. Meglátjuk, mit hoz az idény, aztán pedig döntést hozunk a témában, mindazonáltal azt hiszem, hogy két-három év múlva lehetségessé válik.”

 

Steiner minden futamon ott lesz

Az F1 mezőnyére a Kínai Nagydíj kiesése ellenére is minden idők leghosszabb szezonja vár 2023-ban, a Haas azonban nem tervezi, hogy vetésforgóban utaztatja csapattagjait az egyes helyszínekre. „Nincsenek ilyen jellegű terveink. Néhány ember biztosan cserélődik majd, de a szerelők és a mérnökök – tehát a kulcsszemélyzet – ugyanazok lesznek” – magyarázta Steiner, aki maga is jelen lesz az összes futamon. „Sok csapat vezetője van annyira gazdag, hogy megengedheti magának, hogy ne legyen ott minden versenyen, ugyanis rengetegen dolgoznak alatta. Én azonban nagyon szeretek versenyekre járni, igazából ez a kedvenc munkám” – zárta viccesen a Haas vezére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: