DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Megújult festést mutatott be a Haas

Elkezdődött a csapatbemutatók sora: január utolsó napján a Haas prezentált – az amerikai csapat csak a fényezését mutatta be, amely új főtámogató révén újult meg.

A Haas ígérete szerint a VF-23-as modellt még nem mutatta be, a kedden 15 órakor tartott bemutatón az autó festését leplezték le a nyilvánosság előtt, amely a szokásos szürkésfehér-piros mellett jelentős mennyiségű feketét kapott.

A digitális képeken gyakorlatilag a csapat tavalyi autóját öltöztettek új színekbe minimális módosításokkal, így ezeket a fotókat felesleges új megoldások után böngészni. A Haas február 11-én tart egy bejáratást Silverstone-ban, amely eseményről talán már láthatunk képeket a VF-23-ról.

A csapat módosított fényezésére lehetett számítani, mivel új főszponzorral állapodtak meg: miután az istállónak 2022-ben nem volt névadó partnere, az USA Nagydíjon bejelentették, hogy a MoneyGram pénzátutaló szolgáltatóval szerződtek. A MoneyGram Haas F1 Team megújult logóját, amelyben egybeforrt a csapat és a partner emblémája, a hónap elején mutatták be.



A konstruktőri nyolcadik helyezett Haas részben új felállással vág neki a szezonnak: Kevin Magnussen marad az istálló kötelékében, az elmúlt három szezont állandó versenyzőként kihagyó (Racing Point és Aston Martin csapatoknál párszor beugró) Nico Hülkenberg pedig Mick Schumacher helyén tér vissza az F1-be.

„Tetszik nekem a fényezés, kétségkívül elegánsabb és modernebb kinézet, amely illik az új érához, amelybe az új főtámogatónk, a MoneyGram érkezésével beléptünk” – mondta el a bemutató kapcsán Günther Steiner. „A tavalyi teljesítmény után van mire építenünk, a csapat keményen dolgozott, Kevin és Nico pedig két bizonyítottan pontszerző tehetség.”

A következő bemutató a Red Bullé lesz pénteken: jövő héten három istálló érkezik, a csapatok fele pedig azt követő héten, február 16-tal bezárólag leplezi le idei versenygépét/fényezését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: