DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

F1

Hamilton: A hatodikért is úgy harcolunk, akár az elsőért

Lewis Hamilton a Formula–1 hatszoros világbajnoka lehet 2019-ben. A brit ellenben gondolni sem akar erre a tényre, és idén is úgy akar versenyezni, mintha az első címéért szállna harcba.

részletek

A Honda bátorítónak értékeli a négy napot

Nem ütköztek nagyobb problémába, ráadásul közel ezer kört tettek meg a két csapattal, így a Honda csapatfőnöke elégedett lehet az elmúlt négy napon nyújtott teljesítménnyel.

részletek

Veszélybe kerülhet a Mexikói Nagydíj jövője

Mexikó elnöke kedden jelentette be, az idei évtől megvonják a Mexikói Nagydíj támogatására fordított összegeket. Sergio Perez attól fél, ha ez valóban megtörténik, országa akár ötven évre is kieshet a versenynaptárból.

részletek

Így zajlott az utolsó tesztnap

Elérkeztünk az első barcelonai teszthét utolsó napjához - nézzük, hogy vissza tudja-e szerezni az első helyet a Ferrari, vagy oda tud-e végre csapni a Mercedes.

részletek

Verstappen: Jó az együttműködés a Hondával

A Red Bull a hét elején tapasztalhatta meg először a valós munkát a Hondával, miután elkezdődtek a téli tesztek. Max Verstappen első benyomása az, hogy jó együtt dolgozni a japán gyártóval.

részletek

Megoldotta a DRS-gondot a Renault

Az idei szezonra megváltozó hátsó szárny miatt történt Daniel Ricciardóval az, ami, az erőviszonyokról viszont még nem igazán szeretnének beszélni az F1-es csapatnál - igaz, természetesen egyelőre bizakodóak.

részletek

Vettelben egyre erősödnek a pozitívumok

Bár a harmadik barcelonai tesztnapon nem az élen zárt a Ferrari, Sebastian Vettel így is elégedett lehet, hiszen már most egyre kényelmesebben érzi magát idei versenyautójában.

részletek

A Mercedes elégedett a megbízhatósággal

Egyelőre három nap telt el, és nem ütköztek nagyobb problémába a német gárda pilótái, sőt a harmadik barcelonai tesztnapon mindketten egy-egy versenytávot is meg tudtak tenni a W10-essel.

részletek

A Williams nem hibáztatja Lowe-t a késés miatt

A Williams két nap késéssel, szerda hajnalban érkezett meg Barcelonába az első kollektív téli tesztre. Claire Williams csapatfőnök elmondta, a történtek ellenére nem keresnek bűnbakot a csapatban, így a főtervező, Paddy Lowe-t sem fogják hibáztatni.

részletek

F1-es dokusorozat indul a Netflixen

A Formula-1 és a Netflix a mai napon közösen bejelentette, hogy egy új dokumentumsorozatot indítanak március 8-ával, Formula 1: Drive to Survive címmel. A sorozat tíz részből áll majd.

részletek

Gaslyt meglepte a Red Bull-Honda

Meglepetésként érte a francia F1-es pilótát az autó reakciója, amikor elúszott alatta és nekicsapta a falnak - a Hondával elégedett és egyébként sincs különösebb gond, mármint a hibáján kívül.

részletek

Teszt: Kettőből kettőnél tart a Ferrari

Sebastian Vettel után Charles Leclerc is az élre repítette az új Ferrarit, a Mercedesek köridejeitől ezúttal sem kellett hasra esnünk, megint egy McLaren lett a második, Pierre Gasly összetörte a Red Bullt.

részletek