DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ezért váltott felfogást a Ferrari

A Ferrari F1-es csapatfőnöke beszélt a 2020-as autóról és arról, hogy miben, illetve miért más, mint a 2019-es - itt most a leszorítóerő volt a lényeg és nem a légellenállás.

Nem nézett ki jól a Ferrari a 2020-as előszezoni teszteken, de természetesen ez most kicsit háttérbe szorult, hiszen élesben azóta sem láttuk, a teszteredményeket pedig természetesen érdemes fenntartásokkal kezelni. Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke szerint mindenesetre az tény, hogy másfelé indultak el a tavalyi autóhoz képest.

"Kiemeleztük az adatokat, ez az autó valós teljesítménye. Hogy ez mire lesz elég a többiekhez képest? Barcelona mindig a tesztelésről szól, az első három futamot meg kell várni azzal, hogy hol is tartunk. Az a fontos, hogy folytassuk a fejlődést és megfelelő hétvégéink legyenek csapatként, versenyzői és megbízhatósági szempontból is" - mondta Binotto a Formula1.com-nak.

5_9



"A Mercedes jó munkát végzett, nekünk fel kell ismernünk, hogy mit csináltak. Mi a magunk részéről más irányba vittük el a saját projektünket a korábbiakhoz képest és normál esetben ilyenkor eleinte összeszedünk egy kis hátrányt, de remélhetőleg így nagyobb fejlesztési potenciálunk marad a jövőre" - magyarázta.

"Sokkal gyorsabbak vagyunk a kanyarokban, mint tavaly, szóval az autó azt csinálja, amit vártunk tőle: a kanyarokban gyorsabb, viszont az egyenesekben lassabb. Azt hisszük, hogy a nagyobb leszorítóerő nemcsak az egykörös tempónknál fog segíteni, hanem a versenyeken, a gumikezelés, gumikopás tekintetében is. Ha az elvégzett versenyszimulációkra gondolok, az egykörös tempóhoz képest erősebbek voltunk hosszabb távon. Ez az előnye a nagyobb leszorítóerőnek."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: