F1
Ilyenek a 2019-es autók az F1 2018-ban
Megérkeztek a friss festések, ezzel együtt a friss autók is a 2018-as F1-es játékba is - mutatjuk, hogy hogyan néznek ki a pályán.
részletekRaikkönen: Ez eddig elég könnyű
A finn F1-es pilóta szerint teljesen simán ment az Alfához való beilleszkedése, jól érzi magát, de hogy az eredmények mit fognak majd mutatni, arról egyelőre fogalma sincs.
részletekBottas: Még semmit nem értem el az F1-ben
Önkritikus hangvétellel nyilatkozott Valtteri Bottas: többszörös futamgyőztesként is úgy érzi, szinte semmit nem tud felmutatni F1-es céljaiból. Ugyanakkor bizonyítani nem a kritikusoknak, csak saját magának akar.
részletekHamilton: Bottas idén erősebb lesz
Valtteri Bottasra nem volt jellemző a tavalyi szezon utolsó futamain, hogy összeszedett lenne, de csapattársa, Lewis Hamilton szerint 2019-ben minden eddiginél erősebben térhet vissza.
részletekLeclerc már most hozzászokott a Ferrarihoz
Csupán két napot tesztelte a maranellóiak új versenyautóját Charles Leclerc, de már ennyi elég volt neki ahhoz, hogy jól érezze magát vezetés közben. Másnak éli meg a tesztidőszakot, mint 2018-ban.
részletekNincs nyomás a Hondán a Red Bull miatt
A tavalyi évhez képest nagy változások történtek idén a japán motorgyártóval: egy csapat helyett már kettővel kell együtt dolgozniuk, de nem érzik, hogy nagyobb teher lenne rajtuk Hornerék miatt.
részletekBottas: Rajtam múlik Hamilton favorizálása
A Mercedes 2018-ban sokszor Lewis Hamiltont hozta kedvező helyzetbe, hogy legyőzhessék a Ferrarit és Sebastian Vettelt, de ennek néhányszor Valtteri Bottas látta kárát.
részletekAz oldaldobozok jelentik a fejlesztés igazi játszóterét
A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green szerint az idei fejlesztési versenyben nem a túlszabályozott első szárnyak, hanem az autók oldaldoboza adja az igazi játszóteret a mérnökök számára.
részletekPerez aggódik a Mexikói Nagydíj jövője miatt
Idén lejár a szerződése Mexikónak a Liberty Mediával, így könnyen lehet, hogy utoljára áll rajthoz hazai közönség előtt Perez. A mexikói szerint súlyos következményei lehetnek, ha nem hosszabbítanak.
részletekHamilton: Minél nagyobb fájdalmat tudok okozni, annál édesebb a győzelem
Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton szeretné, ha minél több és minél erősebb riválisa lenne, hiszen számára nagyobb örömöt okoz nyerni, ha komolyak az ellenfelei. Nekik pedig annál jobban fáj.
részletekA-Liga: Renault-revans a Hockenheimringen
Megújulva, új szimulátorral, új külsővel, de ugyanazzal az elhivatottsággal tért vissza az A-Liga a virtuális versenypályákra, ahol a 2019-es szezonban minden második vasárnap 12 futamon mérhetik össze tudásukat a versenyzők.
részletekMár jövő héten gyorsabb lehet az F1, mint tavaly
A tesztet megelőző autóbemutatók során a csapatfőnökök még azt vizionálták, a szakértőkkel egyetértésben, hogy másfél másodperc körüli lassulás várhat az F1 mezőnyére 2019-ben. Mostanra viszont úgy néz ki, nem hogy lassulni nem fog a mezőny, de még javulhatnak is a köridők.
részletek