DRS
Fokozatosan csökkennek és megszűnnek a DRS-zónák?
Erre számítanak az Aston Martinnál: Andy Green szerint a zónák hossza rövidülni fog az új szabályrendszerben, néhányat ki is vesznek. Vettel annak örülne a legjobban, ha teljesen megszűnne a DRS.
részletekKét meglazult csavar vezetett Hamilton kizárásához
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint bebizonyosodott, hogy sérült volt a brit autójának szárnya az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjét követően – de már nem rágódnak ezen.
részletekNem tudott a DRS-hibájáról Verstappen
Csak az időmérőt követő sajtótájékoztatón tudta meg, hogy nem nyílt ki a hátsó szárnya a célegyenesben a gyorskörén – de már előtte is volt gondja a hollandnak, ami a pole-jába kerülhetett volna.
részletekSainz DRS-sel segítette volna Alonsót
A Ferrari spanyolja számításba vette, hogy egy másodperces távolságba engedéssel húzza meg honfitársát a célegyenesben, így elősegítve az alpine-os védekezését Hamiltonnal szemben. Azonban nem akart pórul állni: félt, hogy a végén Alonso őt előzi meg.
részletekBrundle: Büntessenek DRS-korlátozással
Érdekes ötletet vetett fel az egykori F1-es pilóta, aki szerint a pályaelhagyásokat a DRS-használat korlátozásával kellene büntetni a Formula-1-ben. Szerinte ez nagy visszatartó erő lenne.
részletekElőbb lehetne nyitni a DRS-t a sprintfutamon
Erősebb DRS, pár kiosztott pont, kukázott Montreal – a Formula-1 vezetői közelednek a sprintversenyek szabályainak véglegesítéséhez, leszámítva a még mindig zűrzavaros parc fermé-előírásokat.
részletek2022 után sem ússzuk meg DRS nélkül?
Az új technikai szabályrendszerrel sem valószínű, hogy az F1 maga mögött tudja hagyni a sokak által kritizált, előzéseket elősegítő megoldást – erről beszélt a McLaren technikai igazgatója.
részletekDRS: Senki sem szereti, mindenki használja
Az F1-es pilóták szerint az Abu Dhabiban látott technikai malőr rámutat, a jelenlegi autókkal mekkora szükség van a nyitható szárnyak rendszerére, amitől egyébként sokan szívesen megszabadulnának.
részletekHosszú időre elszállt a DRS a zárófutamon
Eleinte ideiglenes hibának tűnt, ám a verseny első harmadában technikai hiba miatt nem használhatták a pilóták a nyitható hátsó vezetőszárnyat. Most már azt is tudjuk, miért történt ez.
részletekSainz szabálytalan volt, mégis megúszta a büntetést
Carlos Sainz pályafutása első dobogós helyezését ünnepelhette Brazíliában, pedig az adatok alapján egyértelműen szabálytalankodott a sárga zászlós jelzésnél. Miért úszhatta meg mégis?
részletekSainz: A DRS nélkül nulla előzés lenne a Formula-1-ben
A McLaren spanyol pilótája egyáltalán nem rajongója a nyitható hátsó szárnyas rendszernek, de elismeri, a DRS nélkül egyáltalán nem lehetne előzni. Ez a helyzet 2021-től azonban megváltozhat.
részletekA Mercedes DRS-sel volt olyan gyors, mint a Ferrari anélkül
Idén először szolgált a vörösök javára a versenyautó kis leszorítóereje és kiváló végsebessége. Valtteri Bottas szerint nem volt esélye, nyitott DRS-sel sem tudott gyorsabb lenni Leclerc-nél.
részletek