Barcelona
Fittipaldinak a Formula-1-be vezethet az útja
Kicsit sem bánta meg a Haas, hogy Pietro Fittipaldit választotta tesztpilótájának, a barcelonai tesztelésen lehetőséget kapott és gyorsan felvette a ritmust. A csapatfőnök szerint nagy tehetség.
részletekPirelli: Nem szállítunk túl kevés gumit
Bizonyos istállók kifogyhattak az új gumikeverékekből a nyolcnapos tesztelés során, mivel a Pirelli nem biztosít elegendő abroncsot. A gyártó nem hiszi, hogy túl kevés lenne a szállított mennyiség.
részletekGiovinazzi elmondta, hol kell még fejlődnie
Az Alfa Romeo olasz pilótája úgy érzi, elsősorban az időmérős etapokon kell még javulnia, de tisztában van vele, hogy a legtöbb tapasztalatot úgyis majd az F1-es nagydíjhétvégék során fogja gyűjteni.
részletekAlonso: Meglepően jók az autó egyes részei
Bár egyelőre nem vezette a 2019-es McLarent, a wokingiakat nagykövetként segítő kétszeres világbajnok így is nyilatkozott a barcelonai tesztekről és a csapat új pilótafelállásáról.
részletekRaikkönen: Még nem tartunk ott, ahol szeretnénk
Az utolsó tesztnapon Kimi Raikkönen vezette az Alfa Romeót Barcelonában. A finn azt érzi, hogy még nem tartanak ott, ahol lenni szeretnének, de a melegebb idő segítségére lesz a csapatnak.
részletekMég nem áll készen Melbourne-re a Ferrari
Hiába a gyors tempó és a barcelonai teszt legjobb köre, a maranellóiak F1-es csapatfőnöke, Mattia Binotto mégsem teljesen elégedett a felkészülésükkel, elsősorban a megbízhatósági gondjaik okán.
részletekHamilton nem szeret tesztelni, de ezt élvezte
A címvédő az utolsó nap megmutatta, ő is tud olyan gyors lenni, mint a Ferrari. A brit szerint a helyes irányba mozdultak el, Bottas már várja Melbourne-t: optimizmus a Mercedesnél.
részletekKubica: Nem így akartam Ausztráliába indulni
A Williams versenyzője nem titkolta, magasabb önbizalmi szinttel akart a szezonnyitóra utazni. Furcsa okból az utolsó tesztnapon nem sikerült teljesíteni a tervet: ahogy Paddy Lowe fogalmazott, az FW42 „túl fáradt” lett.
részletekHárom ezred a Ferrari és Mercedes közt a teszt végén
A nyolcadik tesztnappal befejeződött a 2019-es felkészülés Barcelonában. Vettel teljesítette a két hét leggyorsabb körét, majd műszaki hibája miatt a partvonalról nézte végig, hogy Hamilton szinte azonos időt fut.
részletekAz utolsó tesztnap története
Aki 2019-ben F1-es előszezoni tesztnapot akar követni, az ma teheti meg utoljára. A tíz csapat a legutolsó simításokat végzi, miközben akár a barcelonai pályacsúcs is megdőlhet, ami egy teszten felettébb szokatlan.
részletekIdegen tárgy okozta Vettel szerdai balesetét
A Ferrari csütörtökre kiderítette, miért száguldott ki a pályáról előző nap az SF90: külső behatás váltotta ki a balesetet, pozitív hír, hogy nem konstrukciós hiba áll a háttérben.
részletekHatodszor is hibátlanul száguldott a Honda
Tizenöt nap sincs már hátra addig, hogy a Formula-1 mezőnye Melbourne-ben először pályára guruljon. A Honda változatlanul jó előjelekkel várhatja a szezont, a hatodik tesztnapon sem akadt gond.
részletek