Barcelona
Hamilton újabb száz kört megtett volna
Nem túl biztató a riválisok számára, hogy Lewis Hamilton 106 kör után is olyan jól érezte magát az új Mercedesben, hogy szíve szerint folytatta volna. Az autó gyors és megbízható, nehéz lesz megfogni.
részletekÍgy zajlott a téli teszt második napja
A második tesztnappal zajlik tovább a felkészülés a 2020-as szezonra Spanyolországban. 9 és 18 körül folyamatosan frissül szöveges-képes közvetítésünk.
részletekÍgy magyarázza Leclerc a Ferrari harmatos kezdését
Szándékos volt a csapat részéről a látványtalan első tesztnap. A múltkori leckéből tanulva az olaszok ezúttal nem a köridőre, hanem saját magukra összpontosítanak Barcelonában – mondta el a monacói, akit álmából vertek fel a hírrel, hogy be kell ugrani Vettel helyére.
részletekMercedes 1-2 már az első tesztnapon
Bámulatos megbízhatóság jellemezte a barcelonai gyakorlás szerdai felvonását: majdnem minden csapat 100 körig jutott. A Ferrari a szokásostól eltérően látványtalanul kezdett Barcelonában.
részletekŐk kezdik a munkát: A szerdai tesztfelállás
Szerda reggel kilenc órakor kezdetét veszi a 2020-as F1-es tesztidőszak, nézzük, hogy melyik autóban kit kereshetünk az első nap folyamán - több csapatnál váltanak majd az ebédszünetben.
részletekA tesztelés csak egymás átveréséről szól?
A Formula-1-es csapatok téli tesztelése után a legtöbb szakértő tizedre pontosan igyekszik megállapítani az erősorrendet… ami aztán az évad kezdetén általában csak nyomokban hasonlít a valósághoz.
részletekÉlőben nézhetjük a téli F1-es teszteket
Az első futamig sem kell várnunk arra, hogy élő F1-es közvetítést láthassunk, a két hét múlva kezdődő barcelonai tesztelés ugyanis már erre is lehetőséget ad - komoly programmal készül a sportág.
részletekVisszatérhet Jerezbe a Spanyol Nagydíj!
1997-ben tartották az utolsó F1-es futamot Jerezben. Az akkor Európai Nagydíj név alatt rendezett versenyt Mika Hakkinen nyerte meg, most azonban visszatérhet Dél-Spanyolországba a mezőny.
részletekMinden csapat egy képen év elején? Nem!
A 2010-es évet egy ikonikus fotóval indította a Formula-1, amin az összes csapat autója és pilótái egy képen láthatók. Tíz év eltelt és az istállók többsége hallani sem akar ugyanilyenről. De miért?
részletekA Ferrari a Mercedes tavalyi trükkjével élhet a teszten
Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari idén azt az utat fogja járni a barcelonai téli teszteken, amit tavaly a Mercedes is választott. Nem fogják felfedni a titkaikat már az első héten.
részletekHivatalos: A naptárban marad a Spanyol Nagydíj
Bejelentést tett Chase Carey kedden, meghosszabbították Barcelona szerződését, egyelőre 2020-ra. Már csak két nagydíj sorsa bizonytalan, valószínű a 22 futamos szezon.
részletekA CUPRA és az FC Barcelona egyesíti erőit
A CUPRA globális szövetséget kötött az FC Barcelonával, hogy annak exkluzív hivatalos autóipari és mobilitási partnerévé váljon. Ez a hagyományos partnerségen túlmutató megállapodás három stratégiai pillérre épül.
részletek