DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 22. vasárnap

Alpine

Alpine: Nem jelent áttörést Ocon győzelme

Hiába győzött a Hungaroringen a csapat, amely legutóbb a 2013-as idénynyitón tudott diadalmaskodott, sportigazgatójuk szerint a realitás továbbra is a középmezőnyben való küzdelem.

részletek

„Fernando kicsit Michaelre emlékeztet”

De nem amiatt, hogy még 40 éves kor felett is versenyzik. Az Alpine vezérigazgatója elégedett a királykategóriába idén visszatérő pilótájával. Az egyik legjobbnak tartja, akivel valaha dolgozott.

részletek

„Fél kézzel elverném a 23 éves Alonsót!”

Maga Fernando Alonso mondta ezt, mikor életkoráról kérdezték. Ez nem a labdarúgás, fogalmazott, ahol egy 23 éves sportoló képességei csúcsán van. Hosszú évekre szóló tervei vannak még az autósportban.

részletek

Titokban távozott a Renault F1-es motorfőnöke

Egy hónap elteltével derült csak ki, hogy az Alpine erőforrásait biztosító Viry-Chatillon-i motorgyár első embere már nem áll a cég alkalmazásában.

részletek

Alonso: Ez a siker váratlanul jött

Fernando Alonso szerint csapata mostani sikere különlegesebb, mint a Toyotával elért győzelme Le Mans-ban. A kétszeres világbajnok szerint ezúttal a szerencse is sokat számított.

részletek

Alonso: Ha veszítek, vulkánná változok

Mint azt a Magyar Nagydíj is megmutatta, Fernando Alonsón meg se látszik életkora. Ugyan évei számáról nem szeret beszélni, motivációjáról, versenyzéshez fűződő viszonyáról szívesen nyilatkozik.

részletek

Miben más a munka az F1-ben és a MotoGP-ben?

Minden versenyszériának megvannak a maga sajátosságai, és mindegyiknek más adja a szépségét. Az összehasonlítás épp ezért nehéz, de hallani, olvasni így is érdekes, milyen két kategóriát is megjárni.

részletek

Ocon: A középmezőnyben nehezebb harcolni, mint az élen

Az F1-ben eddig nemigen volt lehetősége az élbolyban autózni az Alpine friss futamgyőztesének, a francia azonban állítja: valójában a mezőny közepén sokkal keményebb kiképzést kapnak a pilóták.

részletek

Ocon szerint Alonso a legnagyobb

A francia pilóta semmit sem tapasztal abból, amit Alonsóról negatívumként hallott - pedig Alain Prost is elismerte, hogy kicsit mindenki tartott a spanyoltól a csapatnál...

részletek

Alpine: Két kulcsa volt Ocon győzelmének

Az első győzelmét arató istálló sportigazgatója elmondta: csak a bokszkiállások után mertek gondolni arra, hogy elsőként érhet célba francia pilótájuk az F1-es Magyar Nagydíjon.

részletek

Prost: Szükségünk volt erre a győzelemre

A korábbi négyszeres világbajnok úgy véli, Esetban Ocon győzelme a lehető legjobbkor jött az Alpine számára. A franciák legendája szerint a fiatal pilóta ezzel visszavágott a kritikusoknak.

részletek

A győzelem is megfordult Alonso fejében

Bár végül a dobogóra sem ért fel, az Alpine kétszeres F1-es világbajnok spanyol pilótája elismerte: volt olyan pillanata a hungaroringi versenynek, amikor azt hitte, akár nyerhet is.

részletek