Albon
Schumacher Hülkenberget tenné a Red Bullba
Ralf Schumacher szerint a Racing Pointnál idén is bizonyító német F1-es pilótának helye lehetne a Red Bullnál, mert ott pont egy ilyen versenyzőre lenne szükség Max Verstappen mellé.
részletekKiderült, hogy miért volt ilyen lassú Albon
Dr. Helmut Marko szerint nem mindig ugyanolyan autót kapott, mint Max Verstappen, sok dolgot kellett neki kipróbálni - ráadásul ez még csak a második F1-es szezonja, a holland mellett pedig amúgy sem könnyű.
részletekA Red Bull Albon mellett: „Kiváló munkát végez”
Nem is érti a versenyzőt érő kritikákat Helmut Marko. Albon egy körön legalább fél másodpercet kap Verstappentől, csapat mégis elégedett a pilótapárossal.
részletekHamilton: Max egyedül van a Red Bullnál
Burkoltan beszólt Albonnak a Belga Nagydíjat megnyerő brit, aki szerint megnehezíti Verstappen dolgát, hogy nem versenyképes a csapattársa. A brit-thai elmondta, miért szenvedett a spái futamon.
részletekAlbon előrelépett, tetszik neki az autó
Az utolsó köre nem sikerült jól, pedig most elérhető volt a negyedik hely is - ezzel együtt boldog, mert az autó végre könnyen és kiszámíthatóan kezelhető, ami eddig nem így volt.
részletekVerstappen a leggyorsabb volt, de nem hisz a pole-ban
A pénteki tempót diktáló Red Bull-os a Mercedes helyett a Racing Pointot nevezte meg időmérős ellenfélnek. Belgiumban a csapattárs, Alex Albon is jól kezdett.
részletekMarko: Albon nem teljesít olyan rosszul
Kívülről sokkal gyengébbnek tűnik a Red Bull brit-thai pilótájának produkciója, az energiaitalosok tanácsadója szerint azonban olykor még Verstappennel is egy szinten van.
részletekBottashoz hasonlítva védi Albont csapatfőnöke
A szezon haladtával versenyről versenyre nyilvánvalóbb a Max Verstappen és csapattársa, Alexander Albon között tátongó szakadék. Christian Horner továbbra is bízik benne: szerinte egyszerűen tapasztalatra és vezethetőbb autóra van szüksége.
részletekJavulóban Albon, de többet várt az időmérőtől
A hatodik rajthelyet megszerző Red Bull-pilóta a szezonnyitó óta nem indulhatott ilyen elölről. Bízik benne, hogy az RB16 kiváló silverstone-i gumikezelése most is segíteni fogja.
részletekDoornbos: Hülkenberg jó lenne a Red Bullnak
A korábbi F1-es Robert Doornbos szerint Nico Hülkenberg megállná a helyét a Red Bullnál Max Verstappen csapattársaként, de szerinte ennek a létrejöttére nincs valós esély.
részletekVerstappen szerint butaság az egyetlen imolai edzés
A Red Bull mindkét pilótája értetlenül szemléli a Formula-1 vezetőinek azon lépését, miszerint az Emilia-Romagna-i Nagydíj hétvégéjéről száműzték a pénteki edzésnapot. Több értelme lett volna Silverstone-ban csinálni?
részletekAlbon nem félti az ülését
Majdnem egy éve már, hogy a Red Bull meghozta azon döntését, hogy Alexander Albont ültetik be a gyengélkedő Pierre Gasly helyére, azonban a thai pilóta sem hozza eddig a tőle elvárt teljesítményt.
részletek