Hakkinen kezdeti uralma. Műszaki hibák és lenyűgöző győzelmek mindkét oldalon. A silverstone-i fiaskó. A spái kavalkád, melyet Schumacher monzai, és Hakkinen nürburgringi uralma követett. Elég csak belegondolni, mennyi adok-kapok után jutott el a két vb-aspiráns a mindent eldöntő Japán Nagydíjig, így szinte mindenki biztos volt abban, hogy a suzukai verseny sem marad dráma, vagy legalábbis emlékezetes pillanatok nélkül.
A Ferrari pilótája négy pontos hátrányban várhatta a szezonzárót, de esetleges győzelme még nem jelentett volna számára biztos bajnoki címet, hiszen finn riválisa javára annak több második helye(!) döntött volna, ha Hakkinen a második helyen fut be. Schumachernek így mindenképp szüksége volt Eddie Irvine segítségére, aki számára előnyt jelentett, hogy Japánban töltött évei alatt kiismerte a suzukai aszfaltcsík minden egyes négyzetméterét.
A Ferrari nem bízott semmit sem a véletlenre, hiszen Schumacher pole-t szerzett szombaton, így csak az események szerencsés alakulásában kellett bíznia a verseny napján. Luca di Montezemolo arra figyelmeztette pilótáját, hogy bele ne keveredjen a ’94-eshez, agy a ’97-eshez hasonló incidensekbe, és döntse el fair módon a világbajnokság sorsát. Schumachernek azonban nem volt esélye még sportszerű támadást sem intéznie Hakkinen ellen. Miután Jarno Trulli lefulladt Prostja miatt visszalőtték a startot, mindenki megdöbbenésére a 3-as számú Ferrari is ottmaradt a rajtrács elején, így Hakkinennek kvázi csak célba kellett terelgetnie autóját az élen. Jó hátvédként ott volt mögötte David Coulthard, Eddie Irvine-nak viszont nem volt kit segíteni a harmadik helyről.
A verseny kezdeti szakasza még annak ellenére is a két esélyesről szólt, hogy egy egész mezőny választotta el őket. Hakkinenről azért, mert körökön belül komoly előnyt épített ki magának Irvine, a remekül rajtoló Frentzen, valamint Coulthard előtt, Schumacherről pedig azért, mert nem is volt olyan kör, amikor ne előzött meg volna valakit az utolsó rajtkockából indulva - a kétszeres bajnok az ötödik körben már a hetedik helyen hajtott!
Sőt, a német gyorskört gyorskörre halmozott, így a bokszkiállások után, a 22. körben már csak Irvine választotta el Hakkinentől. Sajnos azt már sosem tudjuk meg, „mi lett volna, ha…”, de tény, hogy Schumacher a 31. körben defektet kapott, és a kettes kanyar után a pálya mellé parkolt. A Goodyear vizsgálata szerint a Ferrari bal hátsója azután kezdett ereszteni, hogy áthajtott az Esteban Tuero-Tora Tagaki féle ütközés helyszínén, a sikánban, az abroncs pedig a célegyenes végén robbant fel látványosan. Mivel mindenki többször keresztülment a baleset helyszínén, rejtély, hogy miért pont Schumacher gumija mondta fel a szolgálatot…
A McLaren-bokszban természetesen örömünnep tört ki, Hakkinen pedig meg sem állt a győzelemig - a finn pilóta alig egy éve szerezte meg első győzelmét, de 1998-ban a McLaren-Mercedes-Bridgestone kombináció megállíthatatlan volt alatta, és nyolc diadallal a tarsolyában kapaszkodott fel a világ tetejére. Talán azért is állt mellé a szerencse, mert végig hűvösen kezelte a történteket - „Azt kell, mondjam, hogy most Mika a leglazább a csapatban” - nyilatkozta a futam előtt a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis - a taktika bevált, nem igaz?
