2023: Több értesülés szerint is szerződésajánlatot tett Nico Hülkenbergnek a Sauber – számolt be a Racingnews365.com. A német pilótával kapcsolatban többször is felmerült, hogy érdeklődik iránta az istállót átvevő Audi, és később még kaphat esélyt a gyárivá alakuló csapatnál – 2024-re viszont nem tudta elfogadni ezt az ajánlatot, a Haas ugyanis hamar érvényesítette az aláírt szerződésben lévő opciót az előttünk álló szezonra. A Sauber ezt követően tartotta meg Guanyu Zhout, és szavazott az állandóságra, de állítólag még nem tett le a Hülkenberg-tervről a későbbiekre nézve.
2022: Alapjaiban változtatja meg új autóját a Mercedes, a Ferrari viszont csak a 2022-es autó gyengeségeit igyekszik kijavítani 2023-ra. Toto Wolff szerint az idei tapasztalatok alapján újragondolják a 2023-as autót, míg a Ferrarinál Mattia Binotto utolsó hetei arról szólnak, hogy az idén látott problémákat az ő ötletei alapján sikerüljön kijavítani.
2021: Megtartották a 2021-es szezon összautósportos évzáróját december 17-én este: a világbajnokok és különdíjasok átvették a trófeájukat. Lewis Hamiltonnak két díj is járt, de nem volt jelen a botrányos szezonzárót követően.
2020: Fontos lépést tesz a padlón lévő Williams istálló: Jost Capito érkezik vezérigazgatónak. A nagy tapasztalattal bíró szakemberre bízzák azt, hogy indítja el a grove-iakat a felemelkedés útján, elemezze a problémákat, tegye meg a szükséges lépéseket - Capito pedig nem sokat vacakol és 2021-re azonnali, látható előrelépést ér el az istálló.
2019: Charles Leclerc a saját elvárásait is túlszárnyalta a Ferrarinál. Második F1-es évében a fiatal monacói pilóta hét rajtelsőséget és két futamgyőzelmet szerzett a vörösökkel, ezzel saját magát is meglepve.
2018: A nyolc év kihagyás után visszatérésre készülő Robert Kubica megérti azokat, akik kételkednek a képességeiben, csapatvezetőként ő maga is fenntartásokkal kezelne egy olyan pilótát, aki kis híján eleszítette az egyik karját egy ralibalesetben.
2017: Felipe Massa rendkívül sajnálja, ami az 500 mérföldes brazil gokartversenyen történt. A szezon végén visszavonult F1-es csapatának egyik pilótája a pályán összeverekedett ellenfelével, miután ütköztek.
2016: Danyiil Kvjat úgy véli, a Red Bull-lal töltött 23 versenye alatt ő is teljesített olyan jól, mint csapattársa, Daniel Ricciardo. „Ő egy topversenyző, én pedig úgy érzem, a szintjén voltam. Kicsit kevésbé voltam kiegyensúlyozott, talán annyira nem értettem az autót, de kevesebb tapasztalattal is rendelkeztem.”
2015: A Pirelli már karácsony előtt bejelentette, milyen keverékek lesznek elérhetők a jövő évi Bahreini és Kínai Nagydíjakon. Ennek oka, hogy a következő szezontól szabadabb gumiválasztás lép életbe, a csapatok maguk dönthetnek 13-ból 10 szett keverékéről, a Pirelli így jó előre közli az opciókat.
2014: Újabb mérnök hagyja el a Ferrarit, a gumikért felelős Hirohide Hamashima, a Bridgestone korábbi F1-es projektjének főnöke. Pat Fry mérnökigazgató és Nicolas Tombazis főtervező távozását előző nap jelentették be.
2013: Antonio Spagnolo lesz Kimi Raikkönen versenymérnöke, miután a finn visszatért a Ferrarihoz, közölte a csapat.
2012: Kamui Kobayashi feladta: bár a rajongók 8 millió eurót gyűjtöttek össze a japán számára a következő évi F1-es ülésre, a pénz nem bizonyult elégségesnek, hogy a versenyző a rajtrácson legyen. A három szezonon át Saubernél szereplő pilóta félreteszi az összeget a 2014-es visszatérésre.
2010: Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke arról beszélt, a csapat számára kiemelt fontosságú, hogy Bernie Ecclestone maradjon a Formula-1 élén, amikor az új Concorde-szerződés életbe lép 2013-tól fogva. „A világ királya, sőt ennél is több, a galaxis királya” – jellemezte Ecclestone-t Montezemolo, rámutatva arra, hogy a brit üzletember mindig is védelmezte az F1-et.
2009: A Toyotával két nagydíjat teljesítő és csatáival nézők figyelmét felkeltő Kamui Kobayashi a Sauber pilótája lesz 2010-ben.
2008: Véget ért a szezon utolsó két tesztje: a Red Bull, BMW és Williams Jerezben, a Ferrari és McLaren Algarvében körözött.
2007: Heikki Kovalainen nem fog lassítani csak azért, mert Lewis Hamilton csapattársa lesz, a finn a bajnoki címre megy a McLarennel – jósolta Jenson Button.
2006: A veterán Jo Ramirez – aki 40 éven át dolgozott a Formula-1-ben, elsősorban a McLaren koordinátoraként – a következő jóslatot tette a következő idényre: „Meglátjátok, Lewis Hamilton lesz a szezon meglepetése.”
2005: Bár a Toyota házon belüli csatáját a pontok alapján Ralf Schumacher nyerte Jarno Trullival szemben (hatodik-hetedik hely az egyéni bajnokságban), az olasz szerint egyértelműen ő volt a csapat jobb versenyzője: „Ralf sosem volt előttem, nekem voltak gondjaim. A fék nem működött Kanadában, a stratégia rossz volt Silverstone-ban, Barrichello belém jött Magyarországon” – fejtette ki. Azt is hozzátette, hogy Schumacher szinte üres tankkal szerzett pole-t Suzukában, ő viszont nehéz autóval nyerte az időmérőt Indianapolisban.
2004: David Coulthard lesz a mezőny új csapata, a Jaguar helyét átvevő Red Bull Racing egyik versenyzője.
2003: A Minardi be is jelentette második pilótáját – az egyik ülést Gianmaria Bruni kapja 2004-ben – és nem is: a csapat közleményt adott ki arról, hogy versenyzői helyet ajánlott Baumgartner Zsoltnak, az ajánlat azonban feltételes, bizonyos kereskedelmi megállapodásoktól függ.
2002: Mégsem túl magas az F1-hez Justin Wilson: a 190 centiméteres brit egyéves szerződést írt alá a Minardihoz. A pilóta már idén bemutatkozhatott volna Alex Yoong helyetteseként, de a pilótafülke túl kicsinek bizonyult számára.
2001: Alex Zanardi először mutatkozott nyilvánosan a Lausitzringen, CART-ban elszenvedett balesete óta, amely következtében amputálták lábait. Az olasz Michael Schumachernek adott át egy díjat Bolognában.
2000: A rutinos Heinz-Harald Frentzen nem gondolja, hogy a gumiháború – jövőre a Michelin csatlakozik a Bridgestone mellé – számottevően érvényesülni fog a köridőkben.