DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Retro – Raikkönen az élről esik ki, Alonso nyer

2005-ben ezen a napon történt az az eset, amely Kimi Raikkönen szurkolóinak máig a legrosszabb rémálmaiban, míg Fernando Alonso rajongóinak a legkedvesebb álmaiban jön elő.

2005. július 24-én rendezték ugyanis az az évi Formula-1-es világbajnoki szezon 12. fordulóját, a Német Nagydíjat, melynek a Hockenheimring adott otthont. Fernando Alonso (Renault) magabiztos, 26 pontos előnnyel kezdte meg a németországi hétvégét, ám szombaton legfőbb riválisan, Kimi Raikkönen (McLaren) elhappolta előle a pole-pozíciót.



A finnek így aztán jó esélye mutatkozott arra, hogy csökkentse lemaradását a pontversenyben, és életben tartsa világbajnoki esélyeit. Ehhez egészen a verseny 35. köréig a legjobb úton haladt, hiszen vezette a versenyt, ekkor azonban egy hidraulikus meghibásodás következtében különösebb előzmények nélkül megállt alatta a McLaren. Úgy tűnt, a finn el van átkozva ezen a pályán, hiszen ez volt zsinórban az ötödik kiesése Hockenheimben.

Az eset azért is lehetett különösen fájó a Jégembernek, mert önhibáján kívül esett el egy potenciális győzelemtől, és nem elég, hogy így ő 10 helyett 0 pontot szerzett, de éppen Alonso örökölte meg tőle a vezetést, amit a spanyol innen már ki sem engedett a kezéből, így végül az övé lett a győzelemért járó 10 bajnoki egység. A spanyol ezzel 36 pontra növelte előnyét Raikkönennel, és 40-re Michael Schumacherrel (Ferrari) szemben, és hatalmas lépést tett pályafutása első F1-es világbajnoki címe megszerzése felé.

A verseny másik nagy szenzációját Kimi csapattársa, Juan-Pablo Montoya keltette azzal, hogy az időmérőn elkövetett csúnya hibáját kompenzálva, a vasárnapi versenyen végig tündökölt, és a 19.-ről egészen a 2. helyig jött előre a leintésig. A dolgát valamelyest megkönnyítette, hogy rögtön az 1. körben 9 pozíciót tudott javítani, de ez persze mit sem von le az érdemeiből. Ez volt az az időmérős baki, amit vasárnap ilyen hőstettel kellett korrigálnia:

A dobogó harmadik fokára Jenson Button (BAR-Honda) állhatott fel, aki ezzel első dobogós helyezését szerezte abban az évben. Alonso csapattársa, Giancarlo Fisichella lett a 4., míg a Bridgestone elkopó abroncsain a végén már szenvedő Michael Schumachernek végül be kellett érnie az 5. hellyel, megelőzve öccsét, Ralfot (Toyota), valamint David Coulthardot (Williams-BMW) és Felipe Massát (Sauber).

Ki kell még emelni Jacques Villeneuve (Sauber) ámokfutását, aki ezen az egy versenyen három ütközésben is benne volt. Előbb az 1. körben Rubens Barrichellóval (Ferrari), majd a 4. körben Robert Doornbosszal (Minardi), végül a 27. körben Tiago Monteiróval (Jordan) akadt össze. Utóbbi pilótának ezzel születésnapi játékát tette tönkre, a ma már a WTCC-ben szereplő portugál ugyanis akkor ünnepelte 29., ma 39. születésnapját. Isten éltesse őt sokáig, még ha nem is az alábbi a rövid futamösszefoglaló lehet a kedvence…

A 2005-ös Német Nagydíj rövid összefoglalója (a képminőségért elnézést kérünk)
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: