DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Kiadták a 2019-es Formula-1-es versenynaptárt

Megjelentette a Formula-1 a következő szezon tervezetét, amely két héttel hosszabb lesz az ideinél. Két verseny jövője tisztázódott, a Magyar Nagydíjat augusztusban tartják.

A Formula-1 következő idénye – 2016 és 2018 után a harmadik, amely 21 versenyt számlál – az ideinél egy héttel előbb kezdődik és ugyanennyivel később végződik: a szezonnyitó időpontja március 17., a szezonzáróé december 1. A Kínai Nagydíjon sor kerül a Formula-1 történetének 1000. versenyére. Számunkra fontos időpont, hogy a Magyar Nagydíjat egy héttel később, augusztus 4-én tartják.

Az év kezdetén három új helyszín – Miami, Vietnam és Argentína –csatlakozása is felmerült, végül azonban egyik sem került a versenynaptárba.



Az Olasz Nagydíj hétvégéjén kiadott közlemény egyben azt is megerősítette, hogy két bizonytalan sorsú verseny marad a naptárban: Suzuka és a Japán Nagydíj három évvel hosszabbított, valamint a 2015-ben és 2017-ben elmaradt Német Nagydíjra is sor kerül Hockenheimben. A két verseny megmenekülését a helyi autógyárak segítették, melyek névadó támogatóként jelennek meg: a japán futamot a Honda, a németet a Mercedes-Benz fogja szponzorálni.

A versenynaptár jelenlegi formájában tervezet, amely akkor fog hivatalossá válni, ha a Motorsport Világtanács jóváhagyja.

1.

Ausztrál Nagydíj

Melbourne

március 17.

2.

Bahreini Nagydíj

Szahír

március 31.

3.

Kínai Nagydíj

Sanghaj

április 14.

4.

Azerbajdzsáni Nagydíj

Baku

április 28.

5.

Spanyol Nagydíj

Barcelona

május 12.

6.

Monacói Nagydíj

Monaco

május 26.

7.

Kanadai Nagydíj

Montreal

június 9.

8.

Francia Nagydíj

Le Castellet

június 23.

9.

Osztrák Nagydíj

Spielberg

június 30.

10.

Brit Nagydíj

Silverstone

július 14.

11.

Német Nagydíj

Hockenheim

július 28.

12.

Magyar Nagydíj

Budapest

augusztus 4.

13.

Belga Nagydíj

Spa

szeptember 1.

14.

Olasz Nagydíj

Monza

szeptember 8.

15.

Szingapúri Nagydíj

Szingapúr

szeptember 22.

16.

Orosz Nagydíj

Szocsi

szeptember 29.

17.

Japán Nagydíj

Suzuka

október 13.

18.

Mexikói Nagydíj

Mexikóváros

október 27.

19.

USA Nagydíj

Austin

november 3.

20.

Brazil Nagydíj

Sao Paulo

november 17.

21.

Abu Dhabi Nagydíj

Yas Marina

december 1.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: