DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

A Red Bull idén további győzelmeket arathat

A Red Bull az utóbbi időben szárnyal a Formula-1-ben. A rendkívül gyenge szezonkezdést követően szép fokozatosan zárkóztak fel a bikák, most pedig talán a legerősebb aerodinamikával rendelkeznek.

Az osztrák istálló ugyan Bakuban szerencsés győzelmet aratott, ezt leszámítva azonban az első félévben nem sok köze volt a közvetlen élmezőnyhöz. A karosszéria folyamatos javítgatása és a Renault-erőforrás fokozatos fejlesztése pedig hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Nagydíj óta mindig számolni kell Verstappennel és Ricciardóval.

Ez az utóbbi versenyeken csúcsosodott ki, amikor is Malajziában és legutóbb, Mexikóban is győzni tudott Max Verstappen, méghozzá mindkétszer meglehetősen domináns teljesítménnyel. Japánban is közel volt a nyertes Lewis Hamiltonhoz, valamint Szingapúrban is lehetett volna győzelmi esélye az ifjú hollandnak.

A Red Bull szeretne még ilyet látni idén, az esélye meg is van erre


Mire mehet még idén a Red Bull? Az istálló főnöke, Christian Horner egyáltalán nem zárja ki, hogy a még hátralevő két versenyből legalább egyet megnyernek. Való igaz, az utóbbi időszakban az időmérő edzéseken és a versenytempó tekintetében is kiemelkedően jól futnak a bikák. Ami keresztülhúzhatja számításaikat, az a lehetséges rajtbüntetés, amit sajnos sosem lehet kizárni, mivel már jó ideje túllépték a teljes évi keretet motorkomponensek terén és mind Ricciardót, mind Verstappent sorolták már vissza a rajtrácson, ráadásul az ausztrál motorja Mexikóban el is romlott.

Christian Horner így is magabiztos. „Az utóbbi négy versenyen a vasárnapi tempót tekintve a miénk volt a leggyorsabb versenyautó. Brazília remélhetőleg szintén kedvez nekünk és Abu Dhabiban sem vagyunk esélytelenek, miért ne győzhetnénk? A szezonnak igazán fantasztikus lezárása lenne, ha még legalább egy újabb győzelemmel gyarapítanánk az idei gyűjteményt” – fogalmazott a csapatfőnök.

Mivel 2018-ra a halo bevezetésén kívül nem várható különösebb szabálymódosítás, a Red Bull mindenképpen jó kártyákat tart egyelőre a kezében a jövő év tekintetében.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: