DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Renault ERS-problémái nagyobbak

Jolyon Palmer, a Renault istálló pilótája szerint csapatának ERS-szel kapcsolatos problémái rosszabbak, mint azt a tesztek előtt gondolták volna.

A Renault már a barcelonai tesztelés előtt észlelte, hogy gondok lehetnek az ERS körül, ezért letekerték a teljesítményt. Ennek ellenére is számos gond jelentkezett vele annál a három istállónál, amelyek Renault-erőforrásokat használnak. Teljesítményben csak a McLaren volt a Red Bull, Renault, Toro Rosso trió alatt, így egyértelműen látszik, hogy a probléma kihatással volt a pályán látott köridőkre.

„Már a próbapadon is felfedezték a gondot, ami aztán a pályán még nagyobb lett. Lett egy teljesen új koncepció, amit természetesen a tél folyamán sokat futtattak a próbapadon, mivel teljesen át lett tervezve az erőforrás. Amikor pályára is gurulsz vele, egészen más dolgok történhetnek, jelen esetben sajnos kissé rosszabbak” – ismerte el a problémákat Jolyon Palmer.

Az volt a Renault terve, hogy a teszteken kipróbálják az új egységeket, ha gond van, akkor megpróbálják minél előbb megjavítani már a nyolc napos tesztelés közben. Azt remélték, hogy a gond nem túlságosan nagy, könnyű lesz rajta felülkerekedni.

Palmer és a Renault az első futamokon motorgondokkal küzdhet


„Eredetileg azt gondoltuk, hogy viszonylag gyorsan túljutunk a problémán, mert általában véve minden rendben. Sajnos rosszabbat kaptunk, mint gondoltuk korábban. Reméltük, hogy apránként javíthatunk a megbízhatóságon, de közel sem olyan könnyű a helyzet, mint hittük” – nyilatkozta gondterhelten az erőforrásról a brit pilóta.

Palmer továbbra is hisz abban, hogy Ausztráliára a gondok legalább nagyrészt megoldódnak, mivel a Renault pontosan tudja, hol a probléma. „Szinte már a teszt előtt is körvonalazódott a megoldás a franciáknál, de ehhez némi idő kell. Melbourne-be mindenesetre magabiztosan utazom, mert a hibák egy részét biztosan ki tudják javítani a hátralevő néhány nap alatt is” – zárta nyilatkozatát Jolyon Palmer.

Bár az FIA homologizációs határideje lejárt, az erőforrás-gyártók ezt, az új szabályok értelmében még Melbourne előtt büntetés nélkül megismételhetik, miután eltörölték a zseton-rendszert.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: