Oliver Mintzlaff, a Red Bull GmbH igazgatója világossá tette: nem ért egyet Helmut Marko Christian Hornerrel kapcsolatos vádjaival. Mintzlaff szerint Marko kijelentései az osztrák szakember személyes véleményét tükrözik, miközben hangsúlyozta Horner több mint húszéves hozzájárulását a csapat sikereihez. A vezető szerint a változás természetes része egy nagy szervezet életének, és nem feltétlenül jelent kudarcot vagy konfliktust.

Marko a Red Bulltól távozása után élesen bírálta Christian Hornert, azt állítva, hogy a csapatfőnök Dietrich Mateschitz halála után teljes kontrollt akart szerezni a csapat felett, és ebben a thai társtulajdonos, Chalerm Yoovidhya támogatását is kereste. Marko emellett azt is Horner számlájára írta, hogy Max Verstappen nem tudta megnyerni a 2025-ös Formula–1-es világbajnoki címet.
A Red Bull GmbH részéről azonban Oliver Mintzlaff egyértelműen elhatárolódott ezektől a kijelentésektől abban a nyilatkozatában, amiben megindokolta Horner távozását is: „Amit Christianról mondott, az Helmut saját felelőssége. Én nem tudok semmi negatívat mondani Christianról. Egyszerűen azért, mert rengeteget jelentett a Red Bull számára.”

„Nem értek egyet Helmut kijelentéseivel. Igen, logikus, hogy egy szervezetben változnak a dolgok. Lehet, hogy Dr. Marko is megváltozott az évek alatt” – mondta Mintzlaff, aki arra is emlékeztetett, hogy Horner és Marko együttműködése kivételesen hosszú volt.
„Christian és Helmut 2005 óta dolgoztak együtt, vagyis több mint húsz évről beszélünk. Kevés nagy sportvállalatnál látni olyat, hogy a vezetés ennyi ideig változatlan marad. Lehet ezt nagyon negatívan nézni, hogy most mindketten távoztak. Én inkább azt mondanám: egyedülálló, hogy ilyen sokáig együtt voltak, és ennyi mindent elértek.”