DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Hivatalos: Peter Sauber eladta F1-es csapatát

Új tulajdonos kezébe került a Sauber Formula-1-es csapata, amely egyrészt megmentette a megszűnés szélére sodródott istállót, másrészt azonban nagyobb horderejű változásokat vetíthet előre a svájci alakulat életében.

Dppi_00116010_170



A Saubert évek óta a legrosszabb anyagi helyzetben lévő csapatok között emlegették, amely odáig fajult, hogy az idei év elején már néhány olyan pletyka is szárnyra kapott, miszerint a Monisha Kaltenborn által vezetett istálló már a szezon végéig sem éli túl. A csapatfőnök az elmúlt hónapokban fáradhatatlanul hajszolta a befektetőket, és most, a Magyar Nagydíj hetén végre bejelentették, hogy sikerrel jártak, még ha ez komoly kompromisszumokkal is járt.

A Peter Sauber által a BMW-től 2009 végén visszavásárolt istálló ismét tulajdonost váltott, hiszen a Sauber Holding AG részvényei teljes mértékben a Longbow Finance S.A. nevű befektetőcsoport kezébe kerültek. A csapat közleménye szerint az alakulat neve változatlan marad, viszont a tulajdonos Peter Sauber teljesen visszavonul. A csapatvezetői poszt továbbra is Kaltenborné marad.

„Örülünk, hogy sikerült megállapodásra jutnunk a Longbow Finance S.A.-val, és így bebiztosíthattuk a Sauber jövőjét a motorsportok csúcsán. Meg vagyunk győződve afelől, hogy ők tökéletes partnerek ahhoz, hogy ismét versenyképessé és sikeressé tegyék a csapatot” - nyilatkozta a bejelentés során Monisha Kaltenborn.

Peter Sauber ezzel végleg befejezte autósportos karrierjét, amelyet számos siker és az F1-es mezőnyhöz való 1993-as csatlakozás fémjelzett. „Monisha Kaltenborn és én tegnap írtuk alá a szerződést, ami bebiztosítja a Sauber Group F1-es csapatának jövőjét. Nagyon örülök annak a bátor befektetői döntésemnek, hogy hat évvel ezelőtt visszavásároltam az istállót. Akkor az volt a szándékom, hogy a csapat székhelyét Hinwilben, a csapatot pedig a Formula-1-ben tartsam, és ez sikerült is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: