DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCR

Magnus nyert Huff előtt, csak egy magyar ért célba

Michelisz Norbert négy helyezést javítva lett ötödik a WTCR spanyol nyitófutamán, Nagy Dániel azonban nem tudta eredményre váltani az erős rajtpozíciót, Tassi pedig szintén kiesett.

Két Audi kezdte az első sorból a WTCR első futamát Spanyolországban, a Motorland Aragón pályán. A pole-pozíciós Gilles Magnus jól kapta el a startot, és megőrizte a vezetést, Nathanael Berthon azonban elvesztette a második pozíciót Yann Ehrlacher-vel szemben – a címvédő Magnust is támadta, de nem sokáig maradt a második helyen, a negyedik rajtkockából startoló Rob Huff a második kanyarban belülre férkőzve átvette tőle pozíciót. Ehrlacher rövidesen Berthonnal koccant, így további pozíciókat veszített.

Jól mentek a Zengő Cuprái az időmérőn, a legjobban kvalifikáló magyar Nagy Dániel lett hetedik pozíciójával, a fiatal pilótának azonban nem volt szerencsés versenye: már az első körökben pozíciókat veszített és a 11. helyre esett vissza, később pedig az autóról karosszériaelemek estek le, Nagy pedig hátracsúszott a mezőny legvégére. Végül defektet kapott, így hiába az ígéretes kvalifikáció, futama kieséssel ért véget.



A kilencedik helyre kvalifikáló Michelisz Norbert ellenben előre lépdelt, és körökön belül már az ötödik pozícióban állt, Magnus, az őt szorongató Huff, továbbá Berthon és a bajnoki éllovas, Mikel Azcona mögött – Micheliszt a négy Lynk & Co szerelvénye követte, de Yvan Muller egyre szakadt le a magyar pilótától.

A 30 perces futam második felében beálltak a frontvonalak – Huff tapadt a vezető Magnusra, Azcona pedig utolérte Berthont, de támadásba senki sem lendült. Hátrébb, a kék autók között is csak helycsere történ: Muller maga elé engedte unokaöccsét, Ehrlacher-t.

A kockás zászlóig egyik párharc sem változott: Magnus WTCR-pályafutása második győzelmét szerezte, az őt célig üldöző Huffnak zsinórban a második futamon az ezüstérem jutott. Berthon megszerezte az utolsó pozíciót Azcona előtt – aki a bajnokságban a negyedik hellyel is nagyot kaszált, mivel két fő üldözője hátrébb végzett, Nestor Giralomi a 12., Santiago Urrutia a 8. pozícióban.

Rajthelyezéséhez képest négy pozíciót javítva Michelisz Norbert végül ötödikként ért célba. Ehrlacher, aki előtt az első másodpercekben megcsillant a győzelem esélye, végül mögötte, hatodikként futott célba. A harmadik magyar, a 14. rajtpozícióból kezdő Tassi Attila szintén nem ért célba, a látottak alapján elképzelhető, hogy Nagyhoz hasonlóan defektet kapott.

Az 1. futam eredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: