DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCR

A Lynk&Co legyűrte az Audit, Tassi balesetet okozott

Yann Ehrlacher nyerte a WTCR idei második versenyét, melyen Tassi Attila mindkét biztonsági autós fázis kiváltásában főszerepet játszott. Michelisz Norbi és a Zengő is markolt néhány pontot.

Vasárnap délután folytatódott a WTCR idei első versenyhétvégéje a belgiumi Zolderben. A fordított rajtrácsos első verseny után bő három órával következett a főfutam, az első sorban Nathanael Berthon Audijával és Yann Ehrlacher Lynk&Cójával. A délelőtti viadalon élete első dobogós helyezését szerző Tassi Attila legjobb magyarként a hetedik, Michelisz Norbert egy pozíciót nyerve a 11. helyről indulhatott. A Zengő Motorsport Cuprákkal ismerkedő triója, Mikel Azcona, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor a mezőny végén két pozíciót nyert azzal, hogy két Honda motorcsere miatt hátrasorolást kapott. A Münnich Motorsport igazi bravúrt mutatott be: két és fél óra alatt kicserélt két erőforrást, így Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri is rajthoz tudott állni a második futamon, miután az elsőn mindketten elfüstöltek.

 ehrlacher20201



A lámpák még el sem aludtak, Berthon virtuálisan már el is veszítette a vezetést: az audis túl korán mozdult meg, így hiába tartotta meg az indítás után a vezetést, áthajtásos büntetéssel sújtották őt. Mögötte Ehrlacher és Giles Magnus vívott kemény küzdelmet. Tassi Attila Thed Björkkel kakaskodva telibe találta az egyik gumibálát, így fél kör után beküldték a biztonsági autót. Björk autója mozdulatlan maradt, Tassi pedig az utolsó helyre visszaesve, de folytatni tudta a futamot. Esteban Guerrieri volt a rajt nyertese, az utolsó helyről a 14., pontszerző helyig kapaszkodott fel. 

Az újrarajtot Michelisz a kilencedik, a zengős Azcona pedig a 12. pontszerző helyről várta. A vezetést Ehrlacher örökölte meg, mögötte Magnus és Yvan Muller sorakozott fel az első három helyen. Bár még 15 kör volt hátra, a frontvonalak az élen hosszú időre befagytak. Annál keményebb küzdelmek zajlottak az utolsó pontszerző helyeken: a 14. helyen a sort lassító Jack Young mögött sorakozott fel Gabriele Tarquini, Tiago Monteiro, Tom Coronel és Tassi krémje, ők öten a 16. körig gyepálták egymást, amikor Tassi Young mellé bevetődve kilökte a britet. Young a sóderágyban ragadt, így sárga zászló alatt pergett le az utolsó két kör. 

A kényszerűen lerövidített viadalon Ehrlacher megszerezte első győzelmét, mögé nagybátyja, Müller felkapaszkodott a második, Santiago Urrutia pedig a harmadik helyre. A pontszerzők között zárt Michelisz a nyolcadik, Azcona a 11. helyen. A két másik magyar, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor a 19-20. helyen ért be. A 16. helyen leintett Tassira minden valószínűség szerint büntetés vár.

A második futam végeredménye:

1.
Ehrlacher Y.
Cyan Racing Lynk & Co
33:47.255
18
 
 
 
2.
Muller Y.
Cyan Racing Lynk & Co
+0.870
18
 
 
 
3.
Urrutia S.
Cyan Performance Lynk & Co
+1.376
18
 
 
 
4.
Magnus G.
Comtoyou Racing
+1.940
18
 
 
 
5.
Girolami N.
Munnich Motorsport
+2.617
18
 
 
 
6.
Coronel Tom
Comtoyou Team DHL CUPRA
+5.694
18
 
 
 
7.
Vernay J.
Team Mulsanne
+7.395
18
 
 
 
8.
Michelisz N.
BRC Hyundai N Squadra Corse
+8.128
18
 
 
 
9.
Catsburg N.
Liqui Moly Team Engstler
+8.678
18
 
 
 
10.
Engstler L.
Hyundai Team Engstler
+9.715
18
 
 
 
11.
Azcona M.
Zengo Motorsport
+9.999
18
 
 
 
12.
O'Keeffe D.
NIO Formula E Team
+10.173
18
 
 
 
13.
Guerrieri E.
Munnich Motorsport
+11.175
18
 
 
 
14.
Berthon N.
Comtoyou Racing
+14.981
18
 
 
 
15.
Monteiro T.
Munnich Motorsport
+15.688
18
 
 
 
16.
Tassi A.
Munnich Motorsport
+18.018
18
 
 
 
17.
Tarquini G.
BRC Hyundai N Squadra Corse
+18.354
18
 
 
 
18.
Filippi L.
NIO Formula E Team
+20.851
18
 
 
 
19.
Boldizs B.
Zengo Motorsport
+21.360
18
 
 
 
20.
Kismarty-Lechner G.
Zengo Motorsport
+21.613
18
 
 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: