DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCR

Őrült futamon nyert Girolami, Norbi 6. lett

Kettős Honda sikert láthattunk a második versenyen: Girolami tudott nyerni, mellé pedig Guerrieri és Ceccon állhatott fel a dobogóra. Michelisz Norbi a 10. helyről a 6.-ra tudott előrelépni.

Rob Huff kezdhette meg az élről a 9 körös futamot a fordított rajtrácsnak köszönhetően. Ami a magyar pilótákat illeti: Michelisz Norbi a kilencedik, Tassi Attila pedig a 21. rajthelyről várta a piros lámpák kialvását. 

A rajtnál a brit megtartotta első helyét, mögé pedig Girolami és Guerrieri kapaszkodott fel, utóbbi a hatodik pozícióból. Norbi a kilencedik helyen haladt, Tassi Attila pedig a 22. helyen autózott. Nagy volt az adok-kapok a mezőnyben a nagyobb nevek közül Thed Björk kapott defektet, miközben Girolami Huff elé került a második körben, és a britet Guerrieri is megfogta, ezzel pedig két Honda került az élre.

BG_9952-1024x683



Michelisz Norbi előtt nagy csatározás alakult ki Langeveld, Catsburg, Panis és Azcona között, amit sikerült a magyar pilótának kihasználnia, és ezzel feljött hetediknek. Girolami, Guerrieri, Huff, Ceccon, Langeveld, Catsburg és Michelisz volt az első hét sorrendje az ötödik körben. Langeveld végül nagyon visszaesett, egészen Tarquini elé a nyolcadik helyre került. Az olasz címvédő Panist forgatta meg, amiért áthajtásos büntetéssel sújtották.

Hatalmas volt a csetepaté hátrébb is, Monteiro például Vernay-el találkozott, és a gumibálát is odébb rakták. Muller sokat jött előre, a hetedik körben már ott autózott a tizedik helyen Ma mögött. Ceccon végül az Alfával meg tudta előzni Huffot, akit már Catsburg és Michelisz támadhatott a negyedik pozícióért. A britet végül Catsbirg tudta átugrani, Norbi viszont nem. Tassi Attila végül nem ért célba. A győztes Girolami lett, mellé Guerrieri és Ceccon állhat majd fel pezsgőzni a dobogóra.

A 2. futam végeredménye:

wtcr 2. futam

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: