Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 20. csütörtök
WTCR

Hétvégére rendben lesz Michelisz csuklója

Félő volt, hogy a WTCR pilótája a portugáliai balesetét követően Szlovákiában is sérülten lesz kénytelen rajthoz állni, ám blogbejegyzéséből kiderült, biztatóan gyógyul a hyundaios jobb keze.

Várhatóan százszázalékos formában vág majd neki a szlovákiai WTCR-fordulónak Michelisz Norbert, aki június végén sérülten került ki a túraautózás valaha volt egyik legnagyobb tömegbalesetéből. A közönségkedvenc pilóta azóta fokozottan figyel keze kímélésére, így ha minden jól megy, hétvégére jó eséllyel már semmilyen szinten nem lesz rá hatással a ficam – írta a versenyhétvégét megelőző indexes blogbejegyzésében Norbi. A pilóta és a szurkolók szerencséjére a kifejezetten nehéz, utcai portugáliai helyszínt egy sokkal kevésbé megterhelő pálya követi, amit a csuklója vélhetően meg fog hálálni.

michelisz-portugalia-csuklo

Nem ez volt az egyetlen jó hír, ami a hétvégi forduló előtt Micheliszékről kiderült, ugyanis a hyundaiosok számára a sokat kritizált teljesítménykiegyenlítő rendszer (BoP) is kicsit kedvezőbb irányba módosult: tíz kilogramm ismét kikerül a dél-korai márka autóiból, miközben az Audik tíz, a Volkswagenek pedig harminc kilogrammal lesznek nehezebbek. A Hyundaiok mellett a Hondák is fogynak, ők húszat dobnak ki magukból. Íme a TouringCarTimes minden információt feltüntető táblázata a módosításokról:

bop-tct-szlivakia

A számára kedvezően alakuló teljesítménykiegyenlítés ellenére Norbi szerint a Peugeot és a Cupra is erősebb márka lehet a Slovakia Ringen, ugyanis a Hyundai változatlanul hagyott hasmagassága egyértelmű hátrányt fog jelenteni a pályát alkotó hosszú és tempós kanyarokban. A helyszínen szerzett korábbi pozitív emlékei azonban éltetik a magyart: 2012-ben egy privát BMW-vel, a gyári Chevrolet-kkel szemben itt szerezte meg élete első pole-pozícióját. A pálya tehát fekszik neki, az elszántsága továbbra is töretlen, úgyhogy lehet nyomni a gázt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?