Az az igazság, hogy a szezonban először megcsípett minket egy kicsit a sikertelenség szele, elanyátlanodva lődörgött mindenki a gyomros után. Pedig, minden a végére minden a helyére került, Norbi lelkesen nyomta, élvezte, de azt érezte, ebből az autóból nem lehet többet kifacsarni.
Óriási pofont kaptak a Hondák, Tarquini bírta a legjobban, ő kilencedik lett. Monteiro még Norbi tempóját sem tudta megfutni, a negyedik hondás argentin újonc meg az utánunk rajtoló ETCC-be sem fért volna be, pedig ő is Lopez szintű figura lesz, csak figyeld meg! A horizontot bámulja most minden hondás mérnök körülöttem és hálát ad az égnek, hogy nem a szamurájok letűnt világát éljük…
Átnyálaztuk gyorsan mi is, mit csináltunk rosszul? Tarquini és Norbi differenciája magyarázható a beállításokkal, hiszen pár tizedről beszélünk. De, hogy tényleg a negyedik erő lett a Honda itt a Slovakiaringen, azt el sem hiszem, pedig benne volt a levegőben, Moszkva óta végképp.
Norbi azt mondta, annyira a helyén volt az autó egyensúlya, hogy nem nagyon tudja elképzelni, hogy ennél lehet jobban autót beállítani. Akkor ehhez jön a tehetsége, azt meg látjuk évek óta, így nem nagyon tudunk másra gondolni, minthogy a hatvan kilo ennyire megviseli az autót és ettől képtelen ugyanarra a tempóra. Annyira erősnek érezte a körét, hogy csak biztonságból kérdezte meg, hogy tovább mentünk-e? Nem! Ez volt a válasz.
Nem a tizedikre nyomultunk, ezt ne is gondoljátok, valójában a tízbe sem fértünk be erőből, pozíciót meg az tud magának „választani” aki tényleg gyors és azt csinál, amit akar az adott körében. Ha tényleg össze jött volna minden, akkor most nézzétek meg, maximum a nyolcadik tudott volna lenni az időmérőn. Persze, ez a második futamon egy jó rajtpozíció, de sportszakmailag értékelhetetlen, arról nem beszélve, hogy pár kör és szénné égünk, ahogy kerülgetnek a többiek.
Itt ül mellettem Norbi, nézegettük Monteiro két gyors körét a telemetrián, ő nálunk is „lassabb” volt. Tizedre ugyanaz minden mozzanata, láthatóan ebben nincs több egyszerűen.
Most nagyítóval esünk neki a telemetriának, nézegetjük a Mester (Tarquini) adatait is, de ez csak arra jó, hogy a Hondák között rendet tegyünk. Ha ebből megszületik egy újabb, világverő setup, akkor mondhatnánk, hogy meg is vagyunk a mi dolgunkkal, és akkor már csak három autógyárat kellene motorerővel vagy futóművel legyőzni. Nem mondom, van meló holnapig.
Sajnálom, hogy csalódást okoztunk, nem ez a hobbink, sokkal többre vagyunk hivatottak, de most meg kell békélnünk a sorsunkkal. Egy némileg erőpályán ez a hatvan kilogramm letérdeltette a Hondákat. Tarquini mentheti meg a becsületet, de sajnos az is benne van, hogy nagyon elverik. Nem adjuk fel, csak még most délután had sajnáltassuk magunkat, aztán este nekifeszül a csapat a gyorskocsinak, és reméljük, csodát tesz. Csak az segíthet holnap ott a dzsumbujban.
És persze ti!
Nem feladni, hajrá csapat, hajrá Michelisz!
