DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

Miért lett nyolcórás a spái hatórás futam?

A kettős győzelemtől eleső Ferrari megpróbálta megóvni a döntést, de nem járhattak sikerrel – az FIA megindokolta az első látásra különös döntést.

A WEC tegnapi, végül a Jota győzelmét hozó spái 6 órás fordulóját piros zászlóval félbe kellett szakítani a Kemmel-egyenesben történt baleset miatt, melyért ráadásul az „elkövető”, hatalmasat bukó Earl Bamber Cadillacje rajtbüntetést is kapott a Le Mans-i 24 órásra.

tv-wec-spa-2



A sportfelügyelők úgy döntöttek, hogy a hat óra letelte után a megszakítás időtartamát, 104 percet teljesíteni fogják, azaz kvázi „meghosszabbítják” a versenyt. A megszakítás pillanatában a két gyári Ferrari állt a mezőny élén, de végül csak a 3-4. helyen zártak, s meg is próbálták megsemmisíteni az utolsó 104 percet – ám kérelmüket elutasították, mivel a döntés ellen nincs helye óvásnak.

Az FIA sajtóközleményében tisztázta, milyen alapon hozhatták meg ezt a döntést: alapesetben a piros zászló alatt sem áll meg a futamból hátralévő időt mérő óra, csakhogy a WEC sportszabályzat 14.3.1 pontja lehetőséget biztosított a sportfelügyelők számára az óra megállítására.

tv-wec-spa-1

Emellett az FIA nemzetközi sportszabályzatának 11.9.3.o passzusa úgy fogalmaz, hogy a stewardoknak módjában áll módosítani egy esemény hivatalos programját, ha a biztonsági szempontok megkövetelik – és mivel a hosszas megszakítást a szalagkorlátok javítása tette indokolttá, a módosítás megfelelt ennek a „követelménynek”.

A szövetség részéről azt is tisztázták, miért érezték szükségesnek a változtatást – egy korábbi baleset miatti hosszas safety car-fázis ugyanis azt eredményezte volna, hogy a verseny több mint egyharmada valamilyen formájú megszakítással telt volna, sőt az egészpályás sárgákat is leszámítva gyakorlatilag csak a verseny fele zajlott volna csak versenytempóban.

wec-start-lights

A közleményben a következő olvasható:

A futamot nem hosszabbították meg, hanem 1 óra 44 percig folytatták, amire azért volt szükség, hogy elvégezzék a szükséges javításokat és biztosítsák, hogy a pálya biztonságos legyen a versenyzéshez.

Az 1 óra 44 perc megfelel a piros zászló beintésekor hátralévő futam hosszának mínusz három perc (a piros zászló bemutatásától a rajtrácson történő megállásig eltelt idő.

Ez a megoldás biztosította a sportszerűséget a versenyzők számára, akik egy hatórás versenyre állították be stratégiájukat. A futam lerövidítése azt jelentette volna, hogy egyes versenyzők nyernek, mások pedig veszítenek emiatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: