DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 2. szombat
WEC

WEC: Button egyre közelebb egy hypercarhoz

Azt nem erősítette meg, hogy a Jota üléséről tárgyal, azt viszont igen, hogy egyre közelebb a szerződés – a 2009-es F1-es bajnok teljes WEC-szezont futhat.

Napestig lehetne sorolni az okokat, hogy miért várhatják különös izgalommal az autósportrajongók az endurance-világbajnokság 2024-es szezonját: amellett, hogy a vadonatúj GT3-as kategóriába olyan gyártók érkeznek, mint a McLaren vagy a Lexus, a hypercarok között pedig bemutatkozik a BMW, az Alpine és a Lamborghini, igazi nagyágyúk is csatlakoznak a szériához, többek között Valentino Rossi személyében.

Most pedig úgy tűnik, hogy egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy Fernando Alonso és Jacques Villeneuve után ismét feltűnjön egy Formula–1-es világbajnok a mezőnyben Jenson Button személyében – aki egyébként a 2018–19-es „szuperszezonban” négy versenyt már teljesített a WEC-ben az orosz SMP Racing volánja mögött.

button-smp



Button az idei szezonban az 56. garázs innovatív autójával, egy speciálisan átalakított NASCAR-versenygéppel tért vissza a Le Mans-i 24 órásra, ám ez a projekt jellegéből fakadóan csak egyszeri alkalom volt, a szezon végén pedig debütált az IMSA sportautó-bajnokságban is: a Petit Le Mans-on Mike Rockenfeller és a holland Tijmen van der Helm partnereként ötödik lett egy Porsche 963 volánja mögött.

A 2009-es világbajnok jelenleg a januári Daytonai 24 órásra készül, melyen a Wayne Taylor Racing és az Andretti által közösen futtatott Acurával vesz részt, de könnyen lehet, hogy hamarosan újra beül egy Porschébe, ráadásul nem csak egyetlen verseny erejéig: a hírek szerint ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytat a Hertz Team Jotával, hogy teljes szezont fusson a brit csapat két 963-asának egyikével.

jota

A Sportscar365 kérdésére Button azt nem erősítette meg, hogy ténylegesen a Jotával tárgyal, azt viszont igen, hogy közeledik ahhoz, hogy aláírjon a WEC-be. „A következő hetekben eldől, hogy igen vagy nem, csak előbb meg kell győződnöm arról, hogy ez a megfelelő lépés a számomra” – mondta a brit, aki azt is aláhúzta, hogy a teljes WEC-szezon is beleillik 2024-es tervezett programjába:

„Szerencsére beleillik, remélhetőleg összejön, és jó lesz. A terv szerint mind a nyolc versenyen indulok, és a csúcspont nyilván Le Mans lesz, ahol szeretnék újra ott lenni, hiszen nagyon jól éreztem magam az 56-os garázs autójával” – utalt vissza az idei kiruccanásra a különleges Chevrolet Camaro volánja mögött, majd hozzátette:

nascar

„Egy versenyképes autóval indulni egy versenyképes mezőnyben... Nem is tudom, hány autó fog indulni Le Mans-ban, és hányan jönnek az IMSA-ból. Egészen különleges ennek a részese lenni, és egy elég különleges időszak ez az amerikai és európai endurance-versenyzésben.”

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es című szezonösszefoglaló album, valamint falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel vásárolhatóak meg!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: