DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WEC

LM24 3. óra – Fél órát bírt a Rebellion

A rajt után az első stintben még ketté tudta választani a Toyotákat a Rebellion #1-es egysége, aztán leszakadtak – nagy csata a P2-ben, a GTE Próban az Aston a Ferrarival küzd, az amatőrök közt sokesélyes a verseny.

KÖVESD ÉLŐBEN A VERSENYT A FORMULA.HU 24 ÓRÁS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Elrajtolt a 88. Le Mans-i 24 órás versenyt, mely az első etapokat követően egyértelműen a Toyoták párharcává alakult az összetett mezőny élén: az #1-es Rebellion búcsúversenyén az első kiállásokig tartani tudta a #8-as autót, azóta visszacsúsztak. A két Toyota kiállásai nincsenek szinkronban, mivel Bueminek egy extrát be kellett iktatni egy lassú defekt miatt a #8-assal, de egyébként is a #7-es tűnik erősebbnek egyelőre: Kobayashi, Lopez és Conway első győzelme felé tart a verseny nyolcadánál.

rebellion-dppi-3hour



Az LMP2-ben ahogy várható volt, szoros és változatos harc dúl 5-6 egység között. Itt is van egy aszinkron egység az élmezőnyben, a #37-es Jackie Chan, azaz Will Stevensék kiállásai csúsztak el a többiekhez képest, de amikor épp ők vannak a soron, az élen állnak. Van már egy kieső is a kategóriában: az Eurointernational Ligier-je (Adrien Tambeyék) műszaki hibával búcsúztak a versenytől.

A GTE Pro Aston Martin – Ferrari párharcot hoz egyelőre, a Porsche egyszerűen képtelen tartani a tempót a riválisokkal, ők a két amerikai privát Ferrarival küzdenek. Az amatőrök között pedig hiába vezetett a #98-as Aston Martin, az egység gyenge pontja, Dalla Lana beszállása után azonnal hibázott, és visszaestek harmadiknak. A #88-as Dempsey-Proton egységről pedig úgy tűnt, hogy kiesett, de a látványos (és részükről vétlen) baleset után két és fél órával az osztrák Preining visszahozta a bokszba – ebbe az autóba ülhet be sikeres javítás esetén a 74 éves amerikai Bastien, aki minden idők legidősebb Le Mans-i versenyzője lehet.

KÖVESD ÉLŐBEN A VERSENYT A FORMULA.HU 24 ÓRÁS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: