DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WEC

Alonso: „Össze kellett szorítani a fogunkat”

Fernando Alonso kifejezetten nehéz győzelemként aposztrofálta saját maga és csapattársai első Le Mans-i győzelmét, ahol komoly hátrányból álltak fel a Toyota másik autóját vezetők ellen.

Újabb F1-es győztest köszönhetett Le Mans közönsége a 24 órás verseny leintésével, ugyanis 2015 és Nico Hülkenberg után idén Fernando Alonso diadalmaskodott. Alonsónak nagyon régóta nem titkolt célja az, hogy Graham Hill után mindössze másodikként megcsinálja az autósport mesterhármasát, és bár tavaly még az Indy 500-on szerepelt (és vezetett is több körön keresztül), végül a Triple Crown második „ágát” Franciaországban szerezte meg a Formula-1 kétszeres világbajnoka.

Bár „csak” a másik Toyotával, illetve az azt vezető három pilótával kellett versenyeznie Alonsóéknak, a spanyol elmondása szerint ettől még kifejezetten nehéz győzelmet arattak. Főleg, amikor éjjel büntetést kaptak.

„Nagyon nehéz verseny volt. Köszönet minden szurkolónak, aki támogatott, nagyon nehéz héten vagyunk túl” - hálálkodott Alonso első mondataiban a leintés és a győzelem után, amihez többek között az is kellett, hogy az első Le Mans-i 24 órásán szereplő Alonso a márkatárs hetes rajtszámú Toyotához képesti három perc hátrányból egyet csináljon az éjszaka során.

02518004_363



„Két percet dolgoztunk le az éjszaka folyamán, ez pedig mindenképp szükséges volt ahhoz, hogy a leintéshez közeledve egyáltalán esélyünk legyen. Össze kellett szorítanunk a fogunkat, ha azt akartuk, hogy visszajöjjünk a versenybe, mert ilyen távolságból az utolsó órákban már nem engedtek volna minket ennyire kockáztatni.”

A mclarenes nem számított győzelemre rögtön az első próbálkozásra, de büszke a teljesítményére. „Arra gondoltam, hogy az első pár év az akklimatizálódásról fog szólni, aztán majd utána megpróbálkozom a győzelemmel. De ez egy fantasztikus csapat egy fantasztikus autóval, ezeknek köszönhetően pedig nekem rögtön elsőre megadatott, hogy a győzelemért harcoljak. Óriási kiváltság, hogy vezetni tudtam az Indy 500-on, Le Mans-ban és Daytonában (ahol néhány körig álltunk az élen), illetve a Formula-1-es versenyek legnagyobb részén. A célom az, hogy a lehető legkomplettebb versenyző legyek. Remélem, mindezek a kalandok segítettek nekem abban, hogy jobb pilóta legyek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: