DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WEC

Alonso miatt inog a toyotások ülése

Megnevezte hat versenyzőjét a WEC 2018-19-es szezonjára a Toyota: ha azonban Fernando Alonso indul a gyártóval Le Mans-ban, egyiküket kispadra fogják ültetni.

Az egyetlen megmaradt gyári LMP1-es alakulat, a Toyota a hosszútávú vb 2018-19-es szuperszezonjában nem változtat két autójának legénységén. Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima és Anthony Davidson vezeti a gyártó egyik, Mike Conway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez a másik autóját, árulta el az Autosport lapnak a csapat igazgatója. Hivatalos megerősítés azonban addig nem érkezik, míg nem jönnek ki az új, hibrid és nem hibrid LMP1-es autókat kiegyenlítő szabályok.

„Meg fogjuk tartani a versenyzőket a következő szezonra. Hosszú távú szerződéseink vannak, és kitartunk ezek mellett” – mondta Rob Leupen az Autosportnak. A háromszoros túraautó-világbajnok, Lopez maradása tűnt kétségesnek a hatosból, Silverstone-ban és Sanghajban is elkövetett egy sokba kerülő vezetői hibát. Főnöke azonban oltalmába vette az argentint: „Ez volt az első éve, ha megnézzük Mike-ot vagy Kamuit, ők is hibáztak az első szezonjukban, mint mindenki. Ez volt a tanulási görbe, jövőre viszont már teljesítenie kell.”



A képlet így egyszerűnek tűnik a következő szezonban, csakhogy ott van Fernando Alonso is, aki Indianapolis után Le Mans-ban szeretne rajthoz állni. Az egynapos verseny nem ütközik Formula-1-es nagydíjjal, novemberben Bahreinben pedig Alonso a Toyotát tesztelte, a japán gyártóval való bemutatkozás tűnik a kézenfekvőnek.

Az idei évvel ellentétben a Toyota várhatóan nem indít harmadik autót a legrangosabb versenyen, így valószínűleg a hat versenyző valamelyikének félre kell állnia, hogy helyet teremtsen Alonsónak. A rövidet húzó pilóta sokat veszíthet: habár a WEC-ben egy autót mindig háromfős legénység vezet, világbajnokok csak akkor lesznek mindhárman, ha az összes versenyen részt vesznek és azonos számú pontot szereznek. 2017-ben épp a Toyotánál állt elő a furcsa helyzet, hogy Buemi és Nakajima másodikként zárták a bajnokságot, társuk, Davidson viszont egymaga harmadikként, mert egy hétvégét sérülés miatt kihagyott.

Ráadásul ne felejtsük el, hogy a 2018-19-es átmeneti idényt épp azért hívják szuperszezonnak, mert két Le Mans-i 24 órás is lesz benne (a későbbiekben ezzel a versennyel ér majd véget az évad). A hatosnak így akkor is lehet félnivalója Alonsótól, ha a spanyol még nem jövőre, hanem 2019-ben akar bemutatkozni a francia hosszútávú viadalon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: