
A pole-ból rajtoló #7-es Toyotával Kamui Kobayashi az első bokszkiállásokig őrizte a vezetést, ekkor átadta a volánt Jose Maria Lopeznek, akit pedig hamarosan megelőzött a pályán mindkét Porsche. A #8-as Toyota már a felvezető körben bajba került, miután meghibásodott az üzemanyagpumpa, így Sebastien Buemi már a bokszig is csak az elektromos hajtás segítségével tudott visszatérni. A csapat öt kört veszített, mire kicserélték az elemet, de a szezon első két futamának győztesei így is bejöttek a negyedik helyen az utolsó gyári LMP1-es autóként.
Lopez, Kobayashi és Conway egyperces hátránnyal jöttek be a dobogó alsó fokára, a győzelemről azonban a Porsche házi csatája döntött: a #2-es és az #1-es autó többször váltogatta egymást az élen, és végül a Le Mans-ban diadalmaskodó Bernhard, Bamber, Hartley trió aratta le a babérokat, miután a másik autónak a szokottnál kicsit tovább tartott az utolsó bokszkiállás. Nem kizárt, hogy szándékosan állította fel ezt a sorrendet a csapat, elvégre a #2-es autó vezeti a pontversenyt és fő esélyes a bajnoki címre.
Az LMP2-esek között Le Mans sztárjai, a #38-as Jackie Chan-autó győzött Tung, Jarvis és Laurent közreműködésével, míg a GTE Próban Calado és Guidi, az amatőrök között pedig Cairoli, Ried és Dienst triója ért be elsőként.
A nürburgringi 6 órás végeredménye:
| # | Osztály | Versenyzők | Autó | Idő/Hátrány |
| 1 | LMP1 | T.Bernhard, E.Bamber, B.Hartley | Porsche | 6:00:09.607 |
| 2 | LMP1 | N.Jani, A.Lotterer, N.Tandy | Porsche | 1.606 |
| 3 | LMP1 | M.Conway, K.Kobayashi, J.M.Lopez | Toyota | 1:04.768 |
| 4 | LMP1 | S.Buemi, A.Davidson, K.Nakajima | Toyota | 5 kör |
| 5 | LMP2 | H-Pin Tung, O.Jarvis, T.Laurent | ORECA/Gibson | 13 kör |
| 6 | LMP2 | J.Canal, B.Senna, F.Albuquerque | ORECA/Gibson | 14 kör |
| 7 | LMP2 | N.Lapierre, G.Menezes, M.Rao | Alpine/Gibson | 14 kör |
| 8 | LMP2 | M.Beche, D.H.Hansson, P.Derani | ORECA/Gibson | 14 kör |
| 9 | LMP2 | D.Cheng, A.Brundle, T.Gommendy | ORECA/Gibson | 15 kör |
| 10 | LMP2 | R.Rusinov, P.Thiriet, B.Hanley | ORECA/Gibson | 16 kör |
| 11 | LMP2 | R.Gonzalez, S.Trummer, V.Petrov | ORECA/Gibson | 16 kör |
| 12 | LMP2 | F.Perrodo, M.Vaxiviere, E.Collard | ORECA/Gibson | 16 kör |
| 13 | LMP2 | T.Graves, J.Hirschi, R.Merhi | ORECA/Gibson | 21 kör |
| 14 | LMP1 | O.Webb, D.Kraihamer, M.Bonanomi | ENSO CLM/NISMO | 22 kör |
| 15 | GTE Pro | J.Calado, A.P.Guidi | Ferrari | 25 kör |
| 16 | GTE Pro | R.Lietz, F.Makowiecki | Porsche | 25 kör |
| 17 | GTE Pro | M.Christensen, K.Estre | Porsche | 25 kör |
| 18 | GTE Pro | N.Thiim, M.Sorensen | Aston Martin | 26 kör |
| 19 | GTE Pro | A.Priaulx, H.Tincknell | Ford | 26 kör |
| 20 | GTE Pro | S.Mucke, O.Pla | Ford | 26 kör |
| 21 | GTE Pro | D.Turner, J.Adam, D.Serra | Aston Martin | 27 kör |
| 22 | GTE Am | C.Ried, M.Cairoli, M.Dienst | Porsche | 29 kör |
| 23 | GTE Am | T.Flohr, F.Castellacci, M.Molina | Ferrari | 29 kör |
| 24 | GTE Am | P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda | Aston Martin | 30 kör |
| 25 | GTE Pro | D.Rigon, T.Vilander | Ferrari | 30 kör |
| 26 | GTE Am | Mok W.S., K.Sawa, M.Griffin | Ferrari | 31 kör |
| 27 | GTE Am | M.Wainwright, B.Barker, N.Foster | Porsche | 31 kör |
| - | LMP2 | N.Moore, P.Hanson | Ligier/Gibson | - |
| - | LMP2 | P.Ragues, A.Negrao, N.Panciatici | Alpine/Gibson | - |