DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

Lopez nem indul, búcsú a bajnoki címtől?

Silverstone-i balesetében szerzett csigolyasérülése nem gyógyult meg, így Jose Maria Lopez kihagyja a spái WEC-fordulót – és ezzel a pontozási rendszer miatt jó eséllyel le is mondhat a bajnokságról.

A Toyota hivatalos közleményben jelentette be, hogy Jose Maria Lopeznek ki kell hagynia a spái 6 órás WEC-fordulót, miután a várakozásokkal ellentétben nem gyógyult meg teljesen csigolyasérülése, melyet karrierje első LMP1-es futamán, Silverstone-ban szerzett két és fél héttel ezelőtt. A hétvégén így csak két versenyző, Conway és Kobayashi vezeti majd a #7-es Toyotát, míg Lopez az egy hónap múlva esedékes Le Mans-teszten tér vissza.

„Alapvetően jól érzem magam, de senki nem akart kockázatot vállalni, hiszen egyértelműen az a legfontosabb, hogy teljesen fitt legyen Le Mans-ra. Egy másik pályán talán versenyezhetnék, de az Eau Rouge akkora terhelést ró a versenyzők testére, hogy az FIA és a csapat orvosaival egyeztetve úgy döntöttem, hogy kihagyom ezt a hétvégét” – nyilatkozta csalódottan az argentin.

lopez-toyota



Ez pedig a WEC pontozási rendszere miatt jó eséllyel azt is jelenti, hogy Lopez már nem lehet bajnok a szezonban, hiszen amennyiben csapattársai pole-t szereznek vagy célba érnek, és ezzel akár csak egy fél pont előnyt is szereznek, nem lesz többé lehetősége ledolgozni a hátrányt, hiszen egy-egy autó pilótái együtt szerzik a pontokat.

Azaz Lopez a WEC-ben csakis akkor hajthatja végre azt, ami a WTCC-ben sikerült neki, azaz hogy újoncként világbajnok lesz, ha a #7-es Toyota Spában nem szerez pole-t és nem is ér célba, vagy esetleg a szezon későbbi részében Kobayashi és Conway egyaránt kihagyni kényszerül legalább egy versenyt. Márpedig ezért szurkolnia nem lenne túl illendő…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: