DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
WEC

Adrian Sutil Le Mans-ról álmodik

Könnyen lehet, hogy a 2012-es pihenőév után Adrian Sutil jövőre végleg kikerül az F1 körforgásából, de a német szerint van más lehetőség ezen kívül is. Például az endurance-világbajnokság, melyet már régóta figyelemmel követ.

Adrian Sutil idén negatív rekordott döntött, hiszen 128 nagydíjat húzott le egyetlen árva dobogós helyezés nélkül, és úgy tűnik, hogy nem is lesz már lehetősége a javításra. A Sauber néhány hete bejelentette, hogy 2015-ös párosát Marcus Ericsson és Felipe Nasr alkotja majd, és míg mexikói pilótája, Esteban Gutierrez a Ferrari tesztversenyzője lett, a német nem kapott máshonnan ajánlatot.

Ennek ellenére Sutil nem keseredett el, és bizakodik, hogy jövőre más sorozatokban versenyüléshez juthat. „Sok érdekes lehetőség akad még, nem kell feltétlenül Forma-1-nek lennie” – mondta a német az Autosportnak. „Sajnos félbe kellett szakítanom a tervemet, és máshol kell lehetőség után néznem, de teljesen nyitott vagyok. Kíváncsian várom, mi fog történni, de ha nem versenyezhetek, akkor is boldog ember leszek.”



„Két év múlva érkezik a Haas, ami érdekes projektnek tűnik, és ott van még az Endurance-világbajnokság is. Mindenkitől csak jót hallok róla, és én is így érzek. Az autók gyorsak, és hasonlóak az F1-esekhez. Egyszer mindenképp részt akarok venni a Le Mans-i 24 óráson, elég csak megnézni a korábbi Forma-1-es pilótákat, akik indultak már ott – mind boldognak tűnnek.”

De Sutil szerint nem csak ezért vonzó számára a WEC: „Több gyártó is szerepel egy sorozatban, ami mindenképp jó egy versenyző számára – egy megbízható partnerre van szükség, akivel hosszútávú szerződést lehet aláírni, majd ezután dolgozni és fejlődni vele együtt. 31 éves vagyok, és simán futhatnék még néhány évet az F1-ben, de egyszer eljön az idő, amikor valami másat kell csinálni.”

Sutil az emlékezetes bírósági hercehurcát követően 2012-re nem kapott szerződést, de úgy látja, sokat segített neki a pihenőév. „Csodás volt az az év, emiatt talán nyugisabbnak tűnök a többi pilótánál. Emlékszem, 2011-ben mennyit szenvedtem amiatt, hogy nem tudtam, lesz-e folytatás jövőre. Idén szintén így kellett lefutnom a szezont, és sokkal nyugodtabban álltam mindenhez. Ahogy láttam, az élet megy tovább – minél idősebb vagy, annál többet fogsz fel a világból.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: