DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Alonso nem csak az Indy 500-on indulna a McLarennel

A spanyol pilóta és a wokingi istálló együttműködése nem kizárólag az idei ötszáz mérföldes viadalra korlátozódna. Fernando Alonso kipróbálná magát legalább egy átlagos IndyCar futamon is.

Bár sokáig egyértelműnek tűnt, hogy a kétszeres világbajnok spanyol pilóta az Andretti csapathoz igazol és a rutinos csapatfőnök egyik autójában vág neki az indianapolisi 500 mérföldes viadal edzéseinek, végül a Honda keresztülhúzta a számításokat és megtiltotta az amerikai legendának, hogy Alonsót szerződtesse.

Végül az Arrow McLarennel sikerült megállapodnia a spanyolnak, a tárgyalások témája azonban az Indy 500-on kívül további versenyeken való részvétel, ami mindkét fél számára hasznos lenne. „Igen, ez a megbeszélések egyik témája volt mindkét gárdával, de semmi nem dőlt el, továbbra is nyitott a kérdés” – idézi Alonsót az F1i.com szakoldal.

Alonso inkább az Indy 500 előtt gyűjtene értékes tapasztalatot


„Néhányan úgy gondolják, hogy az év egy későbbi szakaszában egy normál IndyCar versenyen is meg kellene tapasztalnom az ottani versenyzést. Én viszont úgy vélem, hogy inkább az Indy 500 előtt kellene megszereznem ezt a tapasztalatot, mert ez nagyban segítené a felkészülésemet. Idén ugye nem versenyzem a Formula-1-ben, de még a WEC-ben sem, az utolsó viadal, ahol részt vettem a Dakar Rali volt, ami egy egészen más stílust igényel.”

„Úgyhogy talán egy IndyCar-verseny, vagy egy extra tesztelés nagy segítségemre lenne még akkor is, ha az nem oválpályán történne. Ez azonban még tárgyalás alatt áll, de mégis nagyban hozzásegített ahhoz, hogy megállapodjunk az Arrow McLarennel. Bármit is teszek az Indy 500 előtt, az hasznos lesz a felkészülésemet tekintve, innentől szeretnék jóval aktívabb lenni az ötszázmérföldes versenyig. Sokkal nyitottabb vagyok mindenre, mint korábban” – tette hozzá Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: