DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Brown: Nagy hülyeségeket csináltam az Indy 500-on

A McLaren vezérigazgatója fiaskónak nevezi a tavalyi futamon mutatott produkciót. Kiemelte, a tulajdonosok bakijai ellenére is szabad kezet adnak neki, hogy visszavezesse az istállót a győztes útra.

A patinás csapat történetének egyik fekete foltja marad a 2019-es részvétel az Indy 500-on. Miután 2017-ben visszatértek a versenyre az Andretti Autosporttal karöltve, a csapat úgy döntött, saját erőből vállalkozik a legendás viadalra. Az eredmény: a két évvel korábban győzelemért harcoló, most küszködő Fernando Alonso nem tudott kvalifikálni a 33 fős verseny rajtrácsára sem. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown így idézte fel:

„A cég tulajdonosai zseniálisak, az első helyen Mansour Ojjeh, aki legenda a sportban. Szabad kezet adtak nekem. A kommunikáció erős oldalam, így nem fogok meglepetést okozni nekik. A bizalom nagyon magas szinten van köztünk, ezért adtak ilyen nagy szabadságot. 2017-ben az indianapolisi szereplés őrült ötletnek tűnt, mégis nagyon hamar megkaptam tőlük a támogatást. Még a tavalyi fiaskó után is azt mondták, néha nyerünk, néha vesztünk” – mondta Brown az Autosportnak.



„Nem bújhatunk el, de tanulhatunk a hibákból, melyeket aztán nem követünk el másodszor. Ugyanis az én hibáim közül némelyik nagy hülyeség volt. Utólag visszatekintve máshogy csinálnám őket. Idén is így lesz: másképpen állunk a dolgokhoz. De a lényeg, hogy a főnökök jóban-rosszban kiállnak mellettem, és továbbra is felhatalmaznak arra, hogy visszajuttassam a McLarent az élre.”

Brown nem részletezte a szarvashibákat, de jól ismert, hogy a McLaren milyen, szinte paródiába illő bakikat követett el a program során. Az első tesztet késve tudták megkezdeni, mert hiányzott az autó kormánya, később a tartalékkarosszéria nem állt rendelkezésre, mert a vezetőség elküldte átfestetni, mivel nem egyezett a narancssárga árnyalata. Egy lassú defektet azért nem fedeztek fel, mert a csapat rossz szenzorokat vásárolt, egy ízben pedig az nehezítette meg az életüket, hogy az angolszász és metrikus mértékegységeket rosszul átváltva állították be az autót. A McLaren idén már nem egyedül próbálkozik, a Schmidt Petersonnal karöltve csatlakoznak a teljes 2020-as szezonra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: