Öt év alatt negyedszer nyerte meg az IndyCar bajnoki címét Alex Palou, miután a Ganassi spanyol versenyzője Portlandben is dobogót szerzett, ezzel matematikailag is bebiztosította, hogy idén sem tudják már utolérni a tabellán.
Palout Pato O’Ward győzhette volna még le elméleti síkon, a McLaren pilótája a pole-ból rajtolva vezetett is, de a 22. körben elfogyott az erő az autójából, és bár folytatni tudta a futamot, de innentől nem volt kérdés, hogy megtörténik-e a bajnokavatás.

A versenyt végül a Penske versenyzője, Will Power nyerte, amellyel idei első győzelmét aratta, a második helyen Christian Lundgaard jött be, Palou pedig odaért a dobogóra, ezzel 2021, 2023 és 2024 után negyedszer, összességében sorozatban harmadszor lett az amerikai sorozat bajnoka.
Palou ezzel Ted Horn (1946–1948), Sebastien Bourdais (2004–2007) és Dario Franchitti (2009–2011) után a negyedik olyan pilóta lett az IndyCar történetében, aki sorozatban három bajnoki címet szerzett, ráadásul idén emellé az Indy500-at is megnyerte – még két forduló hátra van, augusztus utolsó két hétvégéjén jön Milwaukee és Nashville, de a 151 pontos előnye már ledolgozhatatlan.
A futam végeredménye:
| 1. | Will Power | Team Penske |
| 2. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren |
| 3. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing |
| 4. | Graham Rahal | RLL Racing |
| 5. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing |
A bajnokság állása:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi | 626 |
| 2. | Pato O'Ward | Arrow McLaren | 475 |
| 3. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 411 |
| 4. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 398 |
| 5. | Kyle Kirkwood | Andretti | 387 |
| 6. | Will Power | Penske | 342 |
| 7. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing Team | 337 |
| 8. | Colton Herta | Andretti | 333 |
| 9. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 331 |
| 10. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | 287 |