DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 16. szerda
USA

Meglepetés: Svarcman újoncként pole-ban az Indy 500-on!

Ráadásul egy újonc csapat, a Prema színeiben nyerte meg az időmérőt a Ferrari korábbi F1-es tartalékosa Sato és O’Ward előtt. Palou a hatodik helyen.

Szenzációt hozott a 109. indianapolisi 500 mérföldes verseny kvalifikációja: Robert Svarcman szerezte meg a rajtelsőséget a vasárnapi viadalra a Premával, ezzel egy újonc csapat és pilóta zárta az élen az időmérőt!

Svarcman a kvalifikáció első, szombati napján – ahol a 13-30. rajtpozíciók sorsa dőlt el – beverekedte magát a legjobb 12 közé, majd vasárnap a legjobb hatba is beférkőzött, ahol a mindent eldöntő utolsó próbálkozása során 232,79 mérföld/órás (ez nagyjából 373 km/h-t jelent) négykörös átlagot ért el a legendás indianapolisi oválpályán. Ezzel az izraeli színekben versenyző egykori F1-es Ferrari-növendék Teo Fabi 1983-as produkciója óta az első újonc lett, aki pole-t szerzett az Indy 500-ra.

indy500-svarcman-prema-pole



Mellőle a kétszeres Indy 500-győztes Takuma Sato, valamint az Arrow McLarennel már kétszer is másodikként végző Pato O’Ward vághat neki a 200 körös versenynek. Scott Dixon, Felix Rosenqvist és az IndyCar bajnoki összetettjét fölényesen vezeti, viszont első 500-győzelmére hajtó Alex Palou kvalifikálta magát a második sorba.

A vasárnapi top 12-be David Malukas, Christian Lundgaard, Marcus Ericsson, valamint a Team Penske triója jutott még be, ám utóbbiak már nem vehettek vagy nem tudtak részt venni a kvalifikáció második napján. Scott McLaughlin a délelőtti edzésen törte össze csúnyán az autóját – a bukás akkora volt, hogy még a fal és az aszfalt is megsérült –, míg két csapattársát, Josef Newgardent és Will Powert technikai szabálytalanságon érték az ellenőrzésen az autójuk hátsó része kapcsán, így őket nem engedték körözni.

FRISSÍTÉS: Newgardent és Powert végül az utolsó két helyre száműzték a rajtrácson.

Az edzések és kvalifikációk során amúgy McLaughlin mellett két másik olyan baleset is történt, amikor az autóba a levegőbe emelkedett: Kyffin Simpson és Colton Herta is nagyot bukott, így előbbi 15. rajthelye kisebb szenzáció, míg utóbbi azért is hálás, hogy egyáltalán kvalifikálni tudta magát a futamra a történtek után.

Merthogy ez nem volt alapvetés, hiszen 34 nevezőből csak 33-an állhatnak majd rajthoz: a szombati négy leglassabb pilóta külön edzésszakaszban küzdött meg azért, hogy elkerülje azt, hogy egyedüliként lemarad a futamról. Ebben végül Jacob Abel maradt alul a csapattárs Rinus VeeKayjel szemben, így ő nem indulhat a magyar idő szerint vasárnap 18:40-kor startoló 109. Indy 500-on.

Néhány érdekesebb rajthely még: a bajnokságban Palouhoz legközelebb álló Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard a 25., illetve a 8. pozíciót szerezte meg, míg az Indy 500 és a NASCAR Coca-Cola 600-asának duplájával újra megpróbálkozó Kyle Lawson a 21. helyre kvalifikálta magát szombaton.

Az Indy 500 kvalifikációjának összesített eredményei:

Hely Versenyző Csapat Négykörös átlag (mérföld/h)
1. Robert Shwartzman Prema 232.79
2. Takuma Sato RLL Racing 232.478
3. Pato O'Ward Arrow McLaren 232.098
4. Scott Dixon Chip Ganassi 232.052
5. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 231.987
6. Alex Palou Chip Ganassi 231.378
Nem jutott a Fast 6-be:    
7. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 231.599
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 231.36
9. Marcus Ericsson Andretti 231.014
10. Scott McLaughlin Team Penske 233.013
11. Josef Newgarden Team Penske 233.004
12. Will Power Team Penske 232.144
Nem jutott a top 12-be:    
13. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 231.725
14. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 231.701
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi 231.641
16. Ed Carpenter Ed Carpenter Racing 231.633
17. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 231.593
18. Devlin DeFrancesco RLL Racing 231.575
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 231.461
20. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 231.438
21. Kyle Larson Arrow McLaren 231.326
22. Louis Foster RLL Racing 231.058
23. Callum Ilott Prema 230.993
24. Helio Castroneves Meyer Shank Racing 230.978
25. Kyle Kirkwood Andretti 230.917
26. Nolan Siegel Arrow McLaren 230.571
27. Ryan Hunter-Reay DRR-Cusick Motorsports 230.363
28. Jack Harvey DRR-Cusick Motorsports 230.348
29. Colton Herta Andretti 230.192
30. Graham Rahal RLL Racing 229.863
31. Marco Andretti Andretti 229.741
32. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 229.091
33. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 226.913
Nem kvalifikált:    
34. Jacob Abel Dale Coyne Racing 226.394
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: