DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

Dakar: Al-Attiyah harmadik sikere, Petrucci villogott

Rendkívül szorosan alakult az autósoknál a leghosszabb negyedik szakasz, amelyen büntetés döntött az első helyről. A motorosoknál kettős Honda-siker született, de Petrucci volt a fő sztár.

464 km-es hosszával a leghosszabb szakasz várt szerdán a Dakar Rali mezőnyére Al Qaisumah és Rijád között. Az autósoknál ennek ellenére elképesztően szoros küzdelem alakult ki a napi elsőségért, amelyet eleinte úgy tűnt, a szaúdi Yazeed Al-Rajhi húzhat be, ám végül a hazai pilóta kétperces időbüntetést kapott sebességtúllépésért, így ő a dobogóról is lecsúszott, a szakaszgyőzelmet pedig az idén már harmadszor leggyorsabbnak bizonyuló Nasser Al-Attiyah örökölte meg. A kataritól alig 25 másodperccel maradt el idei fő kihívója, Sebastien Loeb, így az összetettben is ennyivel nőtt a különbség a toyotás és a Prodrive franciája között: jelenleg 38 perc a differencia az első két helyezett között.

al-attiyah-rb-dakar-stage4



Az elektromos Audival kedden szakaszt nyerő Carlos Sainz is egy percen belül ért célba az említett duóhoz képest, ezzel ő lett szerdán a harmadik helyezett, összetettben viszont a korábbi nehézségek miatt tetemes a hátránya. Csapattársai közül Stephane Peterhansel újabb komoly problémákba ütközött: ezúttal eltört a lengéscsillapítója egy ugratója után, így újfent rengeteg időt veszített a 14-szeres Dakar-győztes legenda. Az összetett tabellán amúgy Al-Attiyah és Loeb mögött a már említett Al-Rajhi a harmadik, de csak két másodperccel előzi Giniel de Villierst, s további négy és féllel Lucio Alvarezt – azaz az első ötben négy Toyota található.

A motorosoknál újabb duplázót ünnepelhettünk a 2022-es kiírás során: Joan Barreda bizonyult a leggyorsabbnak a Hondával – ráadásul a márka kettős sikernek örülhetett, ugyanis Pablo Quintanilla lett mögötte a második. A nap sztárja azonban kétségkívül Danilo Petrucci volt: bár a tavalyi évig a MotoGP-ben szereplő olasz az előkelő összetett helyezéséről már a két nappal ezelőtti műszaki hibával és helikopteres mentéssel lemondhatott – mint egyébként később kiderült, azért kellett feladnia a hétfői etapot, mert eltűntek az iratai és a telefonja, így nem tudott segítséget kérni a szerelőitől a KTM megjavításához –, az új szabályok értelmében folytathatta a küzdelmeket, a napi értékelésben pedig azok után, hogy a szakasz elején még vezetett is, végül a harmadik leggyorsabbnak bizonyult, ami megsüvegelendő eredmény úgy, hogy ez az első terepraliversenye a kétszeres nagydíjgyőztesnek.

FRISSÍTÉS: Petruccit később sebességtúllépésért szankcionálták, így végül 3. helyett 15. helyen zárta a szakaszt.

petrucci-dakar-dppi

Ami az összetett élmezőnyét illeti: Sam Sunderland a mostani hetedik helyezése ellenére is őrzi a vezetést a GasGas színeiben, mögé pedig a KTM korábbi bajnoka, Matthias Walkner zárkózott fel másodiknak, miután a yamahás Adrien van Beveren sok időt veszített a szerdai etap során. Daniel Sanders a negyedik, a Sherco színeit képviselő Lorenzo Santolino az ötödik, míg a napi leggyorsabb hondások a szerdai befutóval ellentétes sorrendben a hatodik-hetedik pozíciókat foglalják el. A magyar származású motorosok közül a román zászló alatt induló Gyenes Emánuel 43. lett, ezzel már az 56. helyen áll összetettben, míg a vajdasági Saghmeister Gábor a cikk publikálásig még nem ért célba.

Az összetett állása a 4. szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah (Toyota) 13:26:02, 2. Sebastien Loeb (BRX) + 38:05, 3. Yazeed Al-Rajhi (Toyota) + 49:15, 4. Giniel de Villiers (Toyota) + 49:17, 5. Lucio Alvarez (Toyota) + 53:58

Motorosok: 1. San Sunderland (GasGas) 15:30:01, 2. Matthias Walkner (KTM) + 3:00, 3. Adrien van Beveren (Yamaha) + 4:54, 4. Daniel Sanders (GasGas) + 7:07, 5. Lorenzo Santolino (Sherco) + 10:28, …, 56. Gyenes Emánuel (KTM) + 4:12:04

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: