Sebastian Vettel rajongói joggal mondhatják, hogy az ő kedvencük hasonlóan izgalmas körülmények között lett háromszoros világbajnok 2012-ben, de valljuk be: nem volt utolsó körös, sőt, utolsó kanyaros dráma, így a 2008-as szezon utolsó versenyét egy darabig biztosan nehéz lesz überelni. De csak a végkifejlet tekintetében, mert hozzá kell tenni: az a Brazil Nagydíj az utolsó körökig nem gazdagított minket túl sok élménnyel. Igaz, hogy a verseny elején eleredő eső miatt a rajt a szokásosnál mozgalmasabbnak bizonyult, de a felszáradó pályán a taktika vette át vezető szerepet, a pozíciók bebetonozódtak, egészen addig, amíg az égiek néhány sötét felhőt nem toltak Sao Paulo fölé úgy másfél órával később. Mégis, ez a vihar előtti csend tökéletes volt a feszültségkeltésre, és a vérnyomásunk sztenderd állapotának hirtelen megváltozására.
Ennyi év távlatából visszatekintve nem nagy merészség kijelenteni, hogy a 2008-as év az egyik legtöbb izgalmat tartogató szezon volt a Forma-1 modern korszakában: rengeteg versenyen lerágtuk a körmünket (Monaco, Silverstone, Spa), voltak meglepetések (Alonso és Vettel teljesítménye), de a drámák sem kerülték el a mezőnyt (Montreal, Hungaroring). Interlagos így méltó lezárása lett évnek, beteljesítve Ecclestone álmát, hiszen 2004-ben épp azért tette a mezőny végére a brazil versenyt, mert egy évvel azelőtt ritka izgalmas futamot produkáltak a srácok, néhány autótöréssel megspékelve. Annak ellenére, hogy a BMW, a Toro Rosso és a Renault is beleszólt a 2008-as győzelmek sorsába, a McLaren és a Ferrari kiemelkedett a mezőnyből, és Kimi Raikkönen év végi balszerencse-sorozata után Lewis Hamilton hét pontos előnnyel várhatta a finálét az egyetlen állva maradt ellenfél, Felipe Massa előtt.
Az ezüst sarokban magát spannoló Lewis Hamilton csendben tette a dolgát, és bár ugyanakkora előnnyel várhatta a rajtot, mint 2007-ben, azzal nyugtatta magát: ilyen balszerencse még egyszer nem történhet meg vele. Még az égiek is neki kegyelmeztek, hiszen a brazil időjósok változó időjárást jósoltak a verseny napjára, ami az egész éves teljesítményét figyelembe véve az ő malmára hajthatta a vizet, elég csak a monte carlói vagy a silverstone-i győzelmeire gondolni, vagy a Belga Nagydíjra, ahol leutózta Kimi Raikkönent a pályáról. A stevenage-i a negyedik helyre kvalifikált, és jól tudta, csak semmi kockázatvállalás, semmi fölösleges manőver, és már az ötödik hellyel is világbajnok lehet. Minden idők legfiatalabb világbajnoka.
A korábban említett feszültségkeltésre rátett egy lapáttal, hogy a rajt előtt néhány perccel szakadni kezdett az eső, de addigra, hogy a rajtrácson elázó Bernie Ecclestone visszaszaladt esőkabátjáért, el is állt, mégis 10 perces csúszással indulhatott a száguldás. Ami még tovább húzódott, hiszen a rajt után Nakajima és Coulthard koccanásából a vesztesként kikerülő, és utolsó versenyén két kanyarig jutó skót (lám, még ezt is elspórolta…) autója a pálya szélén ragadt, ráadásul Nelsinho Piquet sem jutott tovább a Nap-kanyarnál, így néhány kör erejéig a Safety Car vette át az uralmat. Az élen nem történt változás a biztonsági autó öt körrel későbbi kiállását követően sem, Massa megtartotta a vezetést, Hamilton pedig a negyediket, de mögötte fenyegető közelségben autózott a szemmel láthatóan gyorsabb Sebastian Vettel és Fernando Alonso.
A verseny első szakaszában az jelentette a fő kérdést, ki mikor cseréli le intermediate-gumijait a még mindig nyirkos pályán. Felipe Massa a tizenegyedik körig húzta, folyamatosan a nedves foltokat keresve, de Hamilton nem kontrázott, csak egy körrel később, közvetlenül Jarno Trulli és Kimi Raikkönen után döntött a csere mellett. Ezzel viszont felborult a sorrend, hiszen Massa hiába jött vissza az élre, a korábban kiálló Vettel-Alonso páros, sőt, még Giancarlo Fisichella is elé Hamilton került. Jarno Trulli kicsúszása után előrelépett egy helyet, de hatodik pozíciója még így is a brazil kezébe dobta volna a világbajnoki címet, feltéve, ha a változatlan marad a sorrend.
A 18. körben visszaállt a világ rendje – legalábbis wokingi számítások szerint - , Hamilton elkapta Fisichella grabancát, és rátelepedett az ötödik helyre, ami egy pont előnnyel a legszebb trófeát jelentette számára. Ettől a ponttól következett a taktikázás, a szokásos játék a számokkal, annak a találgatása, hogy ki mennyit tankol, mikor jön, jön-e még egyáltalán. Vettel korábban érkezett a vártnál, Felipe Massa pedig a 38. körben érkezett a második kerékcseréjére. Alonso és Hamilton három, Kimi Raikkönen hat körrel később látogatta meg csapatát, így 28 körrel a vége előtt az élboly Massa-Vettel-Alonso-Raikkönen-Hamilton sorrendben haladhatott a kockás zászló felé. Ekkora már csak egy kérdés maradt: Vettelen kívül lesz-e még olyan közülük, aki kiáll, vagy változatlanul roboghatnak tovább. A jövő 2008-ban még csak potenciális uralkodója az 52. körben érkezett utolsó kiállására, Hamilton még egy helyet előrelépett, így nyugodtan ki lehetett jelenteni: ’ha’ nem történik semmi különös, a brit pilóta két ponttal Felipe Massa előtt falára tűzheti első titulusát. De történt.
Baljós árnyak lepték el ugyanis az interlagosi eget, a 2008-as világbajnokság utolsó köreit megfűszerezve némi izgalommal, ha a verseny közepe túlzottan leült volna számunkra. Persze Hamilton számára egy vörös-kék veszedelem jelentette a legfőbb veszélyt, hiszen Sebastian Vettel hamar ledolgozta hátrányát, de megelőzni nem tudta a McLarent, noha a mclarenes jól tudta: még az ötödik hellyel is világbajnok lehet.
Az élet nagy rendező. Klisé. Méghozzá elég nagy, de ezt félretéve is az utolsó felvonás utolsó pillanatai olyan élménnyel ajándékoztak meg minket, melyet talán még sohasem tapasztaltunk a Forma-1 59 éve íródó történetében. Az egyre nagyobb intenzitású esőben is száraz gumikon lubickoló Timo Glock igazi Jolly Jokerként küzdött az utolsó négy körben, szinte ellopva a show-t a vb-aspiránsok elől, és a bajnoki címet Lewis Hamiltontól. Persze nem csak a Toyotás volt az egyetlen mellékszereplő, aki kulcsfontosságúvá vált a vb szempontjából, hiszen amíg Robert Kubica azzal volt elfoglalva, hogy visszavegye körét, Vettel megelőzte Hamiltont, így két körrel a vége előtt megtörtént a dráma: pontegyenlőséggel Felipe Massa került a taballa élére.
A brazil hozta a kötelezőt, hiszen megnyerte a versenyt, a Ferrari boksz pedig örömmámorban tört ki, pilótájuk Senna óta az első világbajnoki címet szerezte meg hazaiaknak. A levezető köre elején járó Massa előtt pedig lepergett az élete: a sao paulói poros gokartpályán töltött évek, azok a pillanatok, amikor tátott szájjal bámulta elődjei csatáit ezen a pályán, a Formula Renault- és Euro F3-as bajnoki címek, az első szárnypróbálgatások a Sauberrel, az ifjú, sokat balesetező énje, a kemény tanulós hónapok Schumacher mellett és a 2008-as szezon: a gyönyörű győzelmek, a drámák, melyek mind-mind ide vezettek, az F2008-as cockpitjébe, mely hirtelen nagyon szűk lett a túláradó érzelmeknek.
Néhány száz méterrel hátrébb ugyanezek a gondolatok jártak át Lewis Hamilton fejében is: a rengeteg küzdelem, a nélkülözés, csak azért, hogy versenyezhessen, a pillanat, amikor halált megvető bátorsággal megszólította Ron Dennist, az alsóbb kategóriák csodás diadalai, és persze a 2007-es év, amikor minden összejött, két héten belül azonban összedőlt a világ. Így száguldott a kockás zászló felé, abban a tudatban, hogy ismét nyerő helyzetből kénytelen veszíteni, és már-már elkönyvelte magában a vereséget, amikor egy fehéres villanást látott a jobb oldalt, mindössze két kanyarral a célvonal előtt. Ekkor talán még nem is tudta, hogy a már igencsak szenvedő Timo Glock megelőzése aranyat ért, méghozzá a legfényesebbet. Lewis Hamilton egyetlen ponttal hódította el a világbajnoki címet, gyászba borítva több millió sárga-zöld-kékben pompázó szívet…
