Nehéz megmondani, mi a titka, hogy két csapattárs között harmonikus kapcsolat állandósuljon, és ne fajuljon idővel ádáz vetélkedéssé – Lewis Hamilton is nagy cimboraként érkezett Nico Rosberg mellé a Mercedeshez, és jól tudjuk, mi maradt a végére barátságukból.
Az egyértelmű alá-fölérendeltség sem jelenti feltétlenül a megoldást. Bár a felsorolásban találunk olyan pilótákat, akik megkapták az első és második versenyző szerepét csapatuktól, ez nagyon sokszor oda vezet, hogy az elnyomott pilóta görcsösen bizonyítani akar – eszünkbe juthat Rubens Barrichello, aki sosem került kimondottan meghitt viszonyba Michael Schumacherrel. A következő versenyzők között azonban – a felsorolás a WTF1 válogatása alapján készült, de saját szájunk íze szerint alakítottuk –, bármi is legyen a magyarázata, mindvégig megvolt az a bizonyos kémia:
Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen (Ferrari, 2015-től)
A Ferrari két pilótája már a múltban is barátságot ápolt egymással, amely a csapatnál elért eltérő sikereik ellenére sem szenvedett csorbát. Raikkönenre nem süthető rá, hogy tipikus vízhordó lenne, ugyanakkor bele sem köp Vettel levesébe. A spekulálók szerint épp a német az, aki ragaszkodik jelenlétére a csapatnál.
Daniel Ricciardo és Max Verstappen (Red Bull, 2016-tól)
A Red Bull szórakoztató videói mellett a páros sajtótájékozókon mutatott tréfái is azt sugallják, hogy az ausztrál és ifjú holland társa könnyedén megtalálja a közös hangot, annak ellenére, hogy mindketten kifejezetten győzeleméhes pilóták. A végső következtetéssel esetükben azonban még várnánk, megnéznénk, hogy kiállná-e cimboraságuk, ha a Red Bull domináns autót építene, és ketten küzdenének a világbajnoki címért.
Ayrton Senna és Gerhard Berger (McLaren, 1990-1992)
A baráti csapattársi kapcsolat legismertebb példája: a kontraszt elképesztő ahhoz képest, hogyan viszonyult Senna előző csapattársához, Alain Prosthoz. Berger jóval csekélyebb fenyegetést jelentett, és bár az osztrák és Senna személyisége különböző volt, mégis egymásra hangolódtak, olyannyira, hogy a másik rovására elkövetett csínytevéseikről anekdoták tucatjai születtek.
Michael Schumacher és Jos Verstappen (Benetton, 1994)
A kettős csupán egy csonka szezon erejéig volt csapattárs, abban az évben, amikor Schumacher először világbajnok lett, Verstappen pedig újoncként debütált az F1-ben. A holland elmondása szerint rutinosabb kollégája, aki egyébként nem erről volt híres, gyakran segítette őt, jó kapcsolatuk pedig a csapatváltás után is fennmaradt. Ez közös nyaralásokra és gokartozásokra is kiterjedt, így lehet, hogy Max Verstappen fiatal korától személyesen ismerte a sport legendáját.
Jackie Stewart és Francois Cevert (Tyrrell 1970-1973)
A háromszoros világbajnok ajánlotta be csapatához, ahol védenceként és barátjaként tekintett a franciára: az évek során segített neki jobb versenyzővé válni, és azt tervezte, visszavonulása után átadja neki a stafétát. Sajnálatos, hogy erre sosem került sor: Cevert az 1973-as USA Nagydíjon halálos balesetet szenvedett, Stewart utolsó versenyén.
Denny Hulme és Bruce McLaren (McLaren, 1968-1970)
Valószínű, hogy a csapattársak jobban közösséget tudnak érezni, ha egyben honfitársak is. Hulme az 1967-ben, Brabhammel megnyert világbajnoki cím után pártolt a másik új-zélandihoz. Esetükben nem csupán csapattársi, hanem főnök-alkalmazotti viszonyról is szó volt, ráadásul Hulme gyakran legyőzte McLarent, barátságuk mégsem gyengült, a csapatalapító 1970-es halála pedig rendkívül megviselte Hulme-t.
Mike Hawthorn és Peter Collins (Ferrari, 1957-1958)
Újra két egy húron pendülő honfitárs, akik szövetsége azonban nem volt ártalmatlan – harmadik csapattársukat, Luigi Mussót igyekeztek minden módon kiközösíteni, olyannyira az olasz ellen való harcra összpontosították minden erejüket, hogy még a győzelemért járó díjat is megfelezték. Ez a barátság is tragikus véget ért, 1958-ban, abban az évben, mikor Hawthorn világbajnok lett, Collins életét vesztette egy balesetben.
