1929-ben ezen a napon született Mike Hawthorn, a britek első, szomorú sorsú világbajnoka, aki sokak számára valószínűleg nem több, mint egy homályos név az F1 hőskorából. Pályafutásáról, melyet sikerek és tragédiák szegélyeztek, korábban már megemlékeztünk évfordulós rovatunkban, mely cikk ide kattintva érhető el, most viszont magát Hawthorn alakját szeretnénk megidézni tőle származó, és róla szóló idézeteken keresztül.
„Fiatalkora legnagyobb részében Mike Hawthorn vagy részeg volt, vagy lerészegedni készült, vagy épp lábadozott egy kiadós lerészegedés után.”
/Charles Jennings a Burning Rubber című könyvben/
„Moss mindig leguggolt, mint egy sprinter, és elsőként ért az autójához – ám egyszer Mike Hawthorn, hogy megelőzze őt, korábban indult el, s már félúton volt az autója felé, amikor meglendült a zászló. A csendet Moss dühös kiáltása törte meg: Hawthorn, te rohadék! Hawthorn pedig annyira elégedett volt a reakcióval, hogy röhögve görnyedt össze a pálya közepén, s épphogy el nem gázolták az elrajtoló versenyautók.”
/Simon Taylor az egyik „tradicionális Le Mans-i rajtról”/
„Pomeroy mutatott be neki 1954-ben, Sebringben. Ó, Mike, szeretnélek bemutatni fiatal amerikai barátomnak – mondta, miközben odavezetett egy bérelt Ford hátulján üldögélő alakhoz. Amint közelebb értünk, láttuk, hogy a fehérhajú Hawthorn épp el van foglalva: egy kólásüvegből ivott, a másikat pedig másik kezében tartotta, s épp magán könnyített bele. Hogyne, csak egy pillanat. Fogd meg ezt kérlek! – mondta, s a kezembe nyomta az egyik üveget. De a mi Mike-unk igazi úriember volt. A hideget adta ide.”
/Robert Cumberford az első találkozásról/
„Fangio átverekedte magát a tömegen, mely körülvette Hawthornt. Széles vigyor ült koszos, barátságos arcán, majd biccentett… Egy új bajnoki kvalitású versenyző érkezett.”
/Rodney Walkerley az 1953-as Francia Nagydíjról/
„Egy kedves fiatal srác volt, akinek mindig jó volt a kedve.”
/Fangio Hawthornról/
„Ügyes leszel – mondta – Én három éve nyertem itt, s most már a Ferrarinál versenyzem. De a fejed tetején kicsit kevés vagy ahhoz, hogy igazi versenyző legyél. Némi hajerősítőre van szükséged. És azzal a fejemre öntött egy korsó Guinnesst, tönkretéve az egyetlen öltönyömet.”
/David Piper, autóversenyző/
„Sokkal jobb az a kérdés, hogy miért vonultál vissza, mint az, hogy miért nem vonultál vissza.”
/Hawthorn a világbajnoki cím és a visszavonulás után/
„A közutak lassan valódi halálcsapdává válnak. Ha engem kérdeztek, a versenypálya biztonságosabb hely, mint a Farnham és London közötti út.”
/Hawthorn nem sokkal halála előtt/
„John, gyere át következő héten, addigra tele lesz szesszel, és jól a seggére verünk majd!”
/A tragikus baleset előtti estén John Youngnak, miután egy hatalmas bárszekrényt kapott ajándékba a National Sporting Clubban/
„Azt hittem, Mike halhatatlan…”
/Rob Walker csapattulajdonos, akit Hawthorn épp megelőzött a tragikus baleset előtt – hogy versenyeztek-e, azóta sem tisztázott/
Az esetet követő napokban ezrek hajtottak el csendben a hely mellett, ahol Hawthorn meghalt, és koszorúk százaival jelölték meg azt a pontot, ahol egy legendás pilóta szerencséje végül elfogyott.”
/Roger Horton, újságíró/
„Nagyon jól emlékszem az utolsó körökre, mert forróság volt és nagyon szomjas voltam, ráadásul a Beckettsben álló marsallok minden alkalommal a kezükben lévő söröskorsókkal biztattak: felém lóbálták őket, amitől még szomjasabb lettem. Az utolsó körben jeleztem nekik, hogy én is kérek egyet, szóval miután leintettek, a Beckettsig még nyomtam a gázt, ahol megálltam, és kaptam egy korsó ízesített sört. Utána pedig úgy vezettem tovább, hogy azt szürcsölgettem, sisak nélkül, itallal a kézben tértem vissza a garázsokhoz.”
/Hawthorn az 1958-as Brit Nagydíjról/
